WTA Finals 2019: Timi és Kiki is a nyolcas döntőben

WTA Finals 2019: Timi és Kiki is a nyolcas döntőben

2019-09-23 – A magyar-francia kettős címvédőként lép pályára Sencsenben.

A WTA Tour hétfőn bejelentette, hogy – harmadik kettősként – Timi és Kristina Mladenovic is kvalifikálta magát az október 27.-én kezdődő WTA Finalsre. A kínai Sencsenben a szezon nyolc legjobb párosa lép pályára.

 

Tavaly a magyar-francia kettős győzött Szingapúrban, 2017-ben pedig Timi a cseh Andrea Hlaváčková oldalán maradt veretlen.

 

A 26 éves magyar játékos sorozatban ötödször jutott el a WTA Finalsre: 2015-ben Mladenovic oldalán egy győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört, míg 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedova oldalán a negyeddöntőben fejezte be szereplését.

 

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy harmadszor kvalifikáltam magam a WTA Finalsre a legjobb barátnőmmel, Kikivel. A WTA Finals különleges versenynek számít nekem, hiszen megnyertem társaimmal az elmúlt két versenyt! Nem lesz könnyű, de idén is azért küzdök majd, hogy megvédjük a címünket” – nyilatkozta Timi a WTA Finals hivatalos honlapján.

 

Kiki hozzátette:

 

„Emlékezetes szezont zárhatok, hiszen szülőföldemen nyertük meg második Grand Slam-címünket és világelső is lettem! Most pedig kvalifikáltuk magunkat a WTA Finalsre. Alig várom, hogy pályára lépjünk Sencsenben és találkozzunk az ottani csodálatos szurkolókkal!”.

 

 

2015.10.25.-11.01. – SINGAPORE (SZINGAPÚR, WTA-VB) – 7 000 000 DOLLÁR (WTA), KEMÉNY PÁLYA (FEDETT), PÁROS (A FRANCIA KRISTINA MLADENOVIC OLDALÁN)
FORDULÓ
ELLENFÉL
EREDMÉNY
Vörös-csoport, Első
A. HLAVAČKOVÁ, L. HRADECKÁ (cseh)
2:6, 1:6
Vörös-csoport, Második R. KOPS-JONES, A. SPEARS (amerikai) 7:6 (7-5), 6:2
Vörös-csoport, Harmadik M. HINGIS, S. MIRZA (svájci, indiai) 4:6, 5:7

 

2016.10.23.-10.30. – BNP PARIBAS WTA FINALS/SINGAPORE (SZINGAPÚR) – 7 000 000 DOLLÁR (WTA), FEDETT PÁLYA
PÁROS – a kazah Jaroszlava SVEDOVA oldalán
FORDULÓ ELLENFÉL EREDMÉNY
Negyeddöntő B. MATTEK-SANDS, L. SAFAROVÁ (amerikai, cseh) 7:5, 6:7 (6-8), 2-10

 

2017.10.22.-10.29. – BNP PARIBAS WTA FINALS/SINGAPORE (SZINGAPÚR) – 7 000 000 DOLLÁR (WTA), FEDETT PÁLYA
PÁROS – a cseh Andrea HLAVÁČKOVÁ oldalán
FORDULÓ ELLENFÉL EREDMÉNY
Negyeddöntő A. KLEPAČ, M. J. MARTÍNEZ SÁNCHEZ (szlovén, spanyol) 6:3, 6:4
Elődöntő CSAN J.Dzs., M. HINGIS (tajvani, svájci) 6:4, 7:6 (7-5)
Döntő K. BERTENS, J. LARSSON (holland, svéd) 4:6, 6:4, 10-5

 

2018.10.21.-10.28. – BNP PARIBAS WTA FINALS/SINGAPORE (SZINGAPÚR) – 7 000 000 DOLLÁR (WTA), FEDETT PÁLYA
PÁROS – a francia Kristina MLADENOVIC oldalán
FORDULÓ ELLENFÉL EREDMÉNY
Negyeddöntő G. DABROWSKI, HSZÜ J-f (kanadai, kínai) 6:0, 6:2
Elődöntő A. BARTY, C. VANDEWEGHE (ausztrál, amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 10-8
Döntő B. KREJČIKOVÁ, K. SINIAKOVÁ (cseh) 6:4, 7:5