Wimbledon 2016: vereség egyesben

2016-06-30 – A kiválóan adogató és nagyszerűen fogadó Vandeweghe mindkét szettben kétszer brékelt.

 

WIMBLEDON (GRAND SLAM-VERSENY, FŰ), NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Coco Vandeweghe (amerikai, 27.)-Babos Tímea 6:2, 6:3

 

A mérkőzés 60 percig tartott.

 

„Hihetetlenül jól játszott Coco! Sajnálom, mert úgy éreztem, hogy jó formában vagyok. De ha valaki úgy teniszezik, ahogyan ma az ellenfelem, akkor ezt el kell fogadni és menni tovább. Mindent megtettem, amit tudtam. Ilyen téren nincs bennem hiányérzet. Csak hát tényleg nagyon sajnálom…” – nyilatkozta Timi.

 

Coco Vandeweghe a wimbledoni Grand Slam-torna előtt Hollandiában WTA-versenyt nyert, majd Birminghamben bejutott a legjobb négy közé. Sajnos csütörtökön is remekül játszott, rendkívül magabiztos és pontos volt.

 

A 27 perces első szett nyitó játékában Timi 30-ra veszítette el adogatását, ez pedig sajnos sorsdöntő volt. Fogadóként ugyanis esélye sem volt, Vandeweghe összesen két labdamenetet veszített az első játszmában, négy gémben.

 

A második szett már picit szorosabban alakult, de ekkor is az amerikai játékos volt a jobb. Timi harcolt és küzdött, de továbbra is csak adogatóként okozott nehéz pillanatokat ellenfelének.

 

Sajnos 3:3 után a remeklő Vandeweghe brékelt 30-ra, ez lényegében el is döntötte a meccset. A végén, 5:3-nál az amerikai játékos ismét 30-ra nyerte el ellenfele szerváját.