Wimbledon 2012: drámai csatában győzött Petrova

Wimbledon 2012: drámai csatában győzött Petrova

2012-06-27 – Nagyon közel járt a bravúrhoz a világranglista 69. helyén álló Babos Tímea, de végül nem de végül nem bírt a 20. helyen kiemelt Nagyja Petrovával.

Az orosz teniszező a döntő szettben brékhátrányból fordított, végül 3 óra 3 perces találkozón harcolta ki a győzelmet. A mérkőzés szerdán sötétedés miatt szakadt félbe, 6:4, 5:5-nél.
THE CHAMPIONSHIPS (WIMBLEDON, GRAND SLAM-VERSENY, FŰ), NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Nagyja Petrova (orosz, 20.)-Babos Tímea 6:4, 6:7 (3-7), 9:7

 

Utólag úgy érzem, jól jött, hogy tegnap sötétedés miatt félbeszakadt a mérkőzés. Petrova extrán teniszezett, nekem mindvégig tökéletesen kellett volna játszanom, hogy legyen esélyem. Ma már más volt a helyzet. Sokáig én irányítottam a mérkőzést, a döntő szettben brékelőnybe is kerültem. Sajnos aztán pechesen, de elbuktam az adogatásomat, majd a végén a mérkőzést is. Talán szerencséje volt Petrovának azzal, hogy a harmadik játszmában ő kezdte az adogatást. Amikor megnyerte a soron következő szervagémjét, akkor nyugodtabban, jelentősebb felelősség nélkül fogadhatott. Így volt ez az utolsó játékban is…Összességében nagyot küzdöttem, jó meccset játszottunk. De természetesen még mindig van mit javítani. Azt viszont két füves pályás tornagyőztessel szemben tudtam megmutatni, hogy ezen a felületen én is jól tudok játszani. Az egyiket, Oudint le is győztem, Petrovától pedig csak döntő szettben kaptam ki. Nagyon nagy élmény volt, hogy Wimbledonban teniszezhettem, hiszen ez az egyik kedvenc versenyem” – nyilatkozta a világranglista 69. helyén álló Babos Tímea.

 

A világranglista 69. helyén álló magyar tinédzser biztatóan kezdett, de sajnos 40-15-ről elveszítette adogatását, a második bréklabdát már nem tudta hárítani. Petrova hatalmas lendülettel kezdett, szóra a nyerő ütéseket, négy gém után már 11-nél (!!!) járt, Timi sem maradt adós a jó játékkal, ritkán rontott, bátor támadásokkal gyűjtötte a pontokat.

 

A jóval rutinosabb Petrova azonban továbbra is kiválóan adogatott, így ellenfelének nem volt bréklabdája. Pedig Babos Tímea többször eljutott két megnyert fogadópontig, volt 40-40 is, de ennél többre nem futotta.

 

Magas színvonalú meccs volt, majd az is maradt a második szettre. Petrova nem vett vissza, igaz ekkor már kevesebb nyerője volt. Timi 2:2-ig tartotta a lépést, ekkor azonban újra elveszítette adogatását. De nem adta fel!!! A magyar játékos 3:4-nél először jutott bréklabdához, az első ki is használta. Majd hozta saját szerváját, végül Petrova simán egyenlített. A mérkőzésvezető ekkor döntött amellett, hogy csütörtökön folytatódjon a csata.

 

Babos Tímea remekül teniszezett szerdán, 7 védhetetlen adogatása volt, 24 nyerőt ütött, mindössze 1 önhibája volt. Petrova 5 ásznál, 21 nyerőnél és 11 önhibánál járt.

 

A csütörtöki folytatásban Timi simán hozta saját adogatását, majd Petrova viszonylag biztosan egyenlített. A rövidítésben aztán a magyar tinédzser parádésan játszott! Villámgyorsan elhúzott 4-0-ra, majd előnyét magabiztosan meg is őrizte. Jöhetett a mindent eldöntő harmadik felvonás, amely elképesztő izgalmakat hozott.

 

Az egyenlítés lélektani előnyt jelenthetett Babos Tímeának, aki 1:1 után élt is ezzel az eséllyel. A találkozó során másodszor nyerte el a sokkal esélyesebb Petrova szerváját, majd negyedórás csatában 3:1-re növelte előnyét. Pedig az orosz két bréklabdához is jutott, ekkor még sikertelenül.

 

Aztán Timi következő szervagémje a biztató kezdés után az oroszé lett, 3:3 után minden kezdődött előlről. De ekkor már folyamatosan Petrova volt lépéselőnyben, 6:5-nél két meccslabdája volt. Timi ezeket hárította, majd 8:7-nél újra megvédte a rivális két gém- és mérkőzéslabdáját. De végül győzött a szerencsésebb Petrova, ötödik esélyével már élt.

 

Timi ezzel elköszönt az idei wimbledoni Grand Slam-versenytől.