Vereség párosban a negyeddöntőben

Vereség párosban a negyeddöntőben

2013-09-19 – Timi és Olga Govorcova nem jutott a legjobb négy közé a párostornán a Guangzhou Openen, miután három szettben vereséget szenvedett a Hao Csin-csan – Csan Jun-csang duótól.

A mérkőzés 1 óra 26 percig tartott.

 

GUANGZHOU OPEN (500 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Hao Csin-csan, Csan Jun-csang (tajvani)-Babos Tímea, Olga Govorcova (magyar, fehérorosz, 4.) 4:6, 6:4, 10-8

 

„Ez most nem sikerült, igaz nagyon nehéz sorsolásunk volt. Azt gondolom, ma sajnos rosszabbul játszottam. A tegnap és az elmúlt pár nap is sokat kivett belőlem. Kicsit lassabban reagáltam, mint általában. Ez párosban nem túl szerencsés. Holnap utazunk Ningbóba, egy 125 ezres WTA-ra, vasárnap kezdés. Köszi az e heti drukkolást, azért nem volt ez olyan rossz hét” – nyilatkozta Timi.

 

A 34 perces első szett feléig mindkét duó magabiztosan hozta adogatójátékait, majd jött egy váratlan fordulat. Timi és Govorcova 3:3-nál 40-15-ről veszítette el szerváját, úgy tűnt, ez el is dönti a játszma sorsát. Addig ugyanis a tajvani ellenfél három adogatógémben összesen két labdamenetet veszített.

 

A 4. helyen kiemelt magyar-fehérorosz kettős azonban a lehető legjobbkor érzett rá a fogadások ritmusára. 30-ra brékelték ellenfelüket, majd a simán hozott adogatást követően labdamenetet sem buktak fogadóként a tizedik gémben!

 

A második szett elején, 1:1-nél a tajvaniak 30-ra brékeltek, majd adogatójátékuk helyett leszakadt az ég Kantonban, hatalmas eső szakította félbe a mérkőzést.  A több mint egy órás kényszerszünetet követően a Hao-Csan duó 30-ra hozta adogatását, majd bréklabdája volt a 41-hez, de ezt a verseny 4. kiemelt kettőse hárította. Ezután mindkét kettős hozta adogatását, így a Hao-Csan duó egyenlített.

 

Jöhetett a rövidítés! A tajvaniak gyorsan jelentős előnyt (6-1, majd 8-3) értek el, majd 9-5-nél mérkőzéslabdákhoz jutottak. Timi és Govorcova felzárkózott 9-8-ra, de végül az ellenfél élt az utolsó eséllyel.

 

A magyar játékos befejezte kantoni szereplését, legközelebb Ningbóban a 125 000 dollár WTA-versenyen lép pályára. Timi egyesben és párosban is szerepel, utóbbiban Budapest után ismét Alicja Rosolska (48. a világranglistán) lesz a társa.