Vereség a pekingi döntőben

Vereség a pekingi döntőben

Peking_döntő_01

2017-10-08 – Csan és Hingis összesen háromszor brékelt és egyszer sem veszítette el az adogatását.

 

CHINA OPEN (7 027 063 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), PÁROS, DÖNTŐ
Csan Jung-dzsan, Martina Hingis (tajvani, svájci, 1.)- Babos Tímea, Andrea Hlaváčková (magyar, cseh, 4.) 6:1, 6:4

 

A mérkőzés 1 óra 6 percig tartott Pekingben.

 

„Sajnos ma nem úgy játszottam, ahogyan szerettem volna. Most ez így sikerült…Nagyon kellemetlen stílusú ellenfelünk volt, nem volt könnyű ellenük játszani. A döntőnek azért örülök! Az előző mérkőzéseken jól játszottunk, Nekem is nagyon jól ment ezen a héten. Ez egy nagy verseny, jó felkészülés volt Szingapúrra. Ráadásul a világbajnoki szereplésünket ezen a héten tettük biztossá. Természetesen ennek is nagyon örülök! Most már várom a hongkongi egyéni versenyemet, ott sincs könnyű sorsolásom” – nyilatkozta Timi.

 

A magyar-cseh kettős májusban a madridi döntőben is találkozott a Csan-Hingis párossal, akkor 6:3, 6:4-re győzött az ellenfél. Ezúttal a US Open bajnokai még simábban nyertek.

 

A 25 perces nyitó felvonás első játékát 40-re nyerte Csan és Hingis, majd magabiztosan, 15-re brékelte Timit. A magyar-cseh kettős 3:0 után 40-re hozta adogatását, de utána nem volt igazán esélye. A tajvani-svájci kettős 4:1 után ismét 15-re nyerte el Timi adogatását, majd 0-30 után 30-ra szerválta ki a szettet.

 

A második játszma már sokkal szorosabban alakult. Timi és Hlaváčková nagyon figyelt az adogatásokra, kevesebbet is hibázott. A magyar játékos a nyitó gémben 30-40-ről nyerte szerváját, 3:3-ig egyik kettős sem jutott már bréklabdáig.

 

A hetedik gémben aztán Hlaváčková 30-40 után hárította az első bréklabdát, de a következőt már megnyerte Csan és Hingis. A tajvani-svájci páros ezután 30-40-ről hozta adogatását, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

 

Timi 40-re nyerte szerváját, vagyis már ekkor volt meccspontja a világ jelenlegi legjobb párosának. Aztán Csan adogatott, 40-0 után ugyan hibázott, de a következő eséllyel már lezárta a pekingi döntőt.

 

A tajvani-svájci kettős idén a US Open mellett tornagyőztes volt Madridban (Spanyolország, 3 439 350 dollár, salak), Rómában  (Olaszország, 3 076 495 dollár, salak) Mallorcán (Spanyolország, 250 000 dollár, fű), Eastbourne-ben (Anglia, 891 000 dollár, fű), Cincinnatiben (Egyesült Államok, 2 836 904 dollár, kemény pálya) és Vuhanban (Kína, 2 666 000 dollár, kemény pálya). Most pedig jött a pekingi végső siker!