Válasz az MTSZ közleményére

Válasz az MTSZ közleményére

2018-08-30 –

 

A Magyar Tenisz Szövetség szerdai közleménye tökéletes példa arra, hogy miért lehetetlen az együttműködés játékosként az MTSZ jelenlegi operatív vezetésével.

 

„A Magyar Tenisz Szövetség Facebook bejegyzésekre eddig sem kívánt és a jövőben sem kíván reagálni.”- kezdődik a közlemény.

 

Ehhez képest már múlt szombaton megjelentetett egy közleményt Fucsovics Marci Facebook-bejegyzésére reagálva, amit ráadásul úgy zárt, hogy „…a részletekről nem a nyilvánosság előtt kellene egyeztetnünk.”

 

Ennek szellemében történt is egy megbeszélés hétfőn, ami sajnos nem hozott előrelépést, de mindkét fél kifejezte szándékát a párbeszéd folytatására, majd az MTSZ az egyeztetések folytatása helyett egy  rendkívül méltatlan, a tényeket elferdítő, igaztalan állításokat megfogalmazó újabb közleményt jelentetett meg, pont akkor, amikor Babos Tímea és Fucsovics Marci is pályán volt a US Openen.

 

Nézzük a Szövetség állításait:

  1. Babos Tímea junior kora óta a nemzetközi teniszvilág egyik legkiemelkedőbb tehetsége, melynek megfelelően már 2010-ben 3 junior Grand Slam páros bajnoki trófeát szerzett, név szerint Roland Garros, Wimbledon és a US Open junior páros bajnoka lett.
  2. Az MTSZ kijelentése nem fedi a teljes valóságot (Babos Tímea további eredményei a kijelentés szerint nem számítanak a magyar tenisz történelmében), ugyanis az a következő:

–              Junior világranglista 2.

–              3x Junior Grand Slam bajnok párosban, 2x döntős párosban

–              Ifjúsági Olimpiai bronzérmes párosban, 4. helyezett egyéniben Szingapúrban

–              Egyéni Európa-bajnok U16ban, 15 évesen

–              Junior wimbledoni elődöntős egyéniben

–              Winter Cup győztes (14 éves téli csapat Európa Bajnokság)

–              3x ezüst, 3x bronzérmes különböző korosztályos Európa Bajnokságokon

–              Junior Fed Cup (U16) 3. helyezett csapatban

–              Nations Cup (nem hivatalos U12 csapat Európa bajnokság) győztes

 

  1. Babos Tímeát a Magyar Tenisz Szövetség mindenkori szakmai és anyagi támogatási lehetőségeihez mérten gyerekkorától maximálisan támogatta.

 

Ez a megfogalmazás a klasszikus „Nesze semmi, fogd meg jól”. A valóság a következő:

 

Timi edzéseit, versenyprogramját, menedzselését a kezdetektől 2013-ig bezáróan édesapja, Babos Csaba végezte (menedzselését részben a mai napig), a Szövetségtől függetlenül. Ez idő alatt Babos Csabát a Szövetség semmilyen szakmai továbbképzésben nem részesítette, ezeket saját pénzén, önerőből végezte. A „lehetőségekhez képest maximális anyagi támogatás” a valóságban a kb. 110 millió forintnyi költségvetésnek csupán a 6.2% tette ki; ebből is a legnagyobb hányadot az eredmények után adható Gerevich Alapítvány finanszírozta és nem az MTSZ.

 

  1. Babos Timea sportágunk 2013-as KSF-be kerülése óta 2014-ben, továbbá 2016, és 2017-ben rendelkezett MTSZ éves támogatási megállapodással.

Érdekes tény, hogy 2012 (Timi első profi éve) óta nem született minden évben megállapodás az első számú női játékos és a Szövetség között, holott ez idő alatt Timi minden évet a Top 100-ban zárt a világranglistán és rendelkezésre állt a nemzeti válogatottban, a Fed Kupa csapatban.

 

  1. Babos Tímea ezen MTSZ támogatói megállapodással rendelkező években összesen több mint 45.000.000,-Ft támogatásban részesült.

45 millió forint egy átlagember számára sokkolóan magas összeg, azonban ha ezt az összeget 7 évre elosztjuk, az 6,43 millió forintnyi támogatást jelent évente. Ezt a támogatást bármelyik „NEK” Akadámián pallérozódó, nagyon maximum közepes nemzetközi sikereket elérő játékos többszörösen megkapja. Timi eredménylistája önmagáért beszél, amiért –részben- az MTSZ jelentős állami támogatáshoz jutott (csak ebben az évben 4-4.5 milliárd forint közötti összegről beszélünk):

–              Világelső párosban; az első magyar felnőtt tenisz világelső

–              Australian Open bajnok női párosban, 2018

–              WTA Finals (világbajnok) női párosban, 2017 (első magyarként)

–              2x Wimbledoni döntős női párosban. 1x Wimbledoni elődöntős női párosban

–              3x WTA egyéni tornagyőztes (2018 Taipei City, 2017 Budapest, 2012 Monterrey)

–              1x WTA 125k egyéni tornagyőztes (2015 Taipei)

–              18x WTA páros tornagyőztes

–              5x WTA egyéni döntős, 11x WTA páros finalista

–              2x Grand-Slam vegyes páros döntős (Wimbledon, Australian Open)

–              Roland Garros elődöntős vegyes párosban

–              2x Olimpikon (2012,2016)

–              6 éve a WTA Top 100 tagja

–              12x ITF Women’s Circuit egyéni győztes

 

Megjegyzés: Azokban az években, amikor nem volt megállapodás, az MTSZ használta Timi nevét, arcát, eredményeit mind a szurkolók, mind az állam felé történő kommunikációjában. Ennek pénzben kifejezett értéke is van, amit a világ legtöbb országában megtapasztalhatunk. Továbbá, Timi két nyári Olimpián vett részt, az ezekre való kvalifikációt saját költségvetéséből fedezte, az MTSZ semmilyen támogatást nem nyújtott.

 

A Fed Kupa alatt az MTSZ sportbiztosítást nem kötött Timire, így sérülés esetén több százmillió forintos anyagi kár érheti, ami megtérítetlen marad.

 

A 7 év alatti, 45 millió forintos támogatásból Timi számlákkal bizonyíthatóan 645 millió forintot költött el edzői bérekre, utazásra, étkezésre, szállásra, felkészülésre, egészségügyi ellátásra. Az MTSZ által nyújtott támogatás Timi költségvetésének 14%, az összes többit Timi saját keresetéből finanszírozta.

 

  1. Babos Tímea a 2018-as évre nagyságrendileg ugyanazt az ajánlatot tettük, mint Fucsovics Márton esetében, mellyel kapcsolatos megállapodás még nem született meg.

Az MTSZ elnöksége 2017.novemberében elfogadott egy támogatási tervezetet, melyet többtucatnyi, írásos (nem beszélve a telefonos) megkeresésre végül 2018. augusztus 27-én a kora esti órákban küldött meg Timi részére, jó pár nappal az említett első Facebook bejegyzés után!

Kijelenthető, hogy az együttműködés egy olyan Szövetséggel, aki a regnáló páros világ- és Australian Open bajnokot, jelen pillanatban is páros világelsőt hónapokon keresztül ignorálja, igencsak nehézkes.

 

Az erkölcsi megbecsülés hiányát Timi közleményében többször kiemelte: miközben a játékosok a US Openen versenyeznek, az MTSZ a közvéleményt negatív irányba befolyásolja az MTSZ kommunikációs igazgatójának férje segítségével, aki pár nappal korábban a következő kommentet jelentette meg Babos Tímea Facebook-oldalán: Szégyen amit itt muveltek élsportolók! A valóságot elferdititek és a szurkolókat használhatjátok Önös érdekre. Pénz, pénz és megtöbb pénz kell! Hamar felejtetek…”,  majd erre magának reagálva “kihagytad a posztból, hogy a szövetség a hibás amiért nem nyersz egyéni meccset”…

 

Horváth Csaba jelenleg is az MTSZ-en keresztül kapott hivatalos akkreditációval van jelen a US Openen, tehát a kommentje semmiképp nem tekinthető magánvéleménynek.

 

Sajnos Horváth Csaba kommentje hűen tükrözi az MTSZ hozzáállását a játékosokkal szemben. Timi esetében teszi ezt egy olyan játékossal, aki 12 éves kora óta minden évben a címeres mezt magára öltötte a Szövetség felkérésre. (2018-ban kapitányi beleegyezéssel maradt távol, hogy a fiataloknak esélyt adjon,  ami ellentétben áll a Szövetség hazug kommunikációjával, miszerint Timi azért nem játszott idén, mert egy irreálisan magas összeget követelt.)

 

Babos Tímea és Fucsovics Márton úgy gondolja, hogy amíg ezen a hozzáállás-beli problémán nem sikerül egyértelműen változtatni, addig nehéz konstruktív együttműködést kialakítani, mert a körülmények nem adottak hozzá.

Babos Tímea és a menedzsment”