US Open 2020: Timi is indul

2020-08-18 – A magyar játékos egyesben és párosban tervezi a szereplést New Yorkban.

 

AZ MTI BESZÁMOLÓJA:

 

Babos Tímea ott lesz az augusztus 31-én rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon.

„A múlt hét elején határoztam el, hogy elindulok a US Openen. Fel kell készülni lelkileg és fizikailag is arra, hogy nagyon sok nehézség lesz, mindenesetre a héten már kemény pályán edzek” – mondta az M1-nek kedden a világranglista 101. helyezettje, aki hétfőn repül New Yorkba.

A 27 éves játékos júliusban úgy vélekedett, hogy óriási baklövés lenne megrendezni a US Opent, közölte, most sem ért egyet a lebonyolítással, de fontos versenyről van szó, amelynek megmaradt a Grand Slam-titulusa és az összdíjazása is.

Babos Tímea legutóbb március 2-án lépett pályára, amikor a nyitófordulóban kikapott Lyonban, így idén továbbra sem nyert még egyesben főtáblás meccset.

A párosban háromszoros GS-bajnok játékos New Yorkban is a francia Kristina Mladenovic oldalán szerepel – akivel fél éve nem találkozott –, de mivel a szokásosnál kisebb lesz a főtáblás mezőny, és más lesz a pontozás, nem tudni, hogy a párosoknál is Grand Slamnek minősül-e majd a viadal.