US Open 2016: drámai meccs és győzelem egyesben!

US Open 2016: drámai meccs és győzelem egyesben!

2016-08-30 – Timi a harmadik játszmát 0:4 után nyerte meg New Yorkban.

 

US OPEN (GRAND SLAM-VERSENY, 46 303 400 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea (31.)-Barbara Haas (osztrák) 5:7, 6:3, 7:5

 

„Lényeg a lényeg, szó szerint a győzelem! Nagyon-nagyon örülök, hogy valahogy sikerült nyernem és kiküzdenem ezt a meccset! Nagyon nehéz volt, hiszen az első játszmát 5:2-ről veszítettem el, a döntő szettben pedig 0:4 is volt…Ez nagyon-nagyon nagy „fejjáték” volt. Persze voltak olyan dolgok, amelyek picit ellenem szóltak. Hiszen itt még sohasem nyertem egyesben meccset, most viszont kiemeltként olyan ellenfelem volt, akit le kellett győznöm. Ez nyomást jelentett, de mellettem szólt, hogy mégiscsak én vagyok a kiemelt, aki a 34. helyen áll. Ez a tudat pedig átsegített a holtpontokon. A nagy előnyről elveszített első szett után sikerült megnyernem a második játszmát, akkor megőriztem a vezetést. A döntő szett elején túl agresszívan, majd túl passzívan játszottam. Az ellenfelem pedig elég jól teniszezett…0:4 volt, de hittem abban, hogy fogom bírni és még vissza tudom küzdeni Magam. Az ellenfelem még sohasem volt olyan pozícióban, hogy meccset nyerjen Grand Slamen egy kiemelt ellen, bíztam abban, hogy megremeg a keze. Mindkettő valóra vált! Nagyon-nagyon boldog vagyok! Kaptam egy újabb lehetőséget arra, hogy a következő körben jobban játsszak. Ez egy picit hasonlít a cincinnati versenyre. Remélem, hogy a következő meccsemen már jobb leszek!” – nyilatkozta Timi.

 

A mérkőzés 2 óra 43 percig tartott.

 

Nehéz, nagyon nehéz volt a bemutatkozás a US Openen. Timi először kiemelt egyesben is a szezon utolsó Grand Slam-versenyén, így most a korábbi években képest sokkal kedvezőbb a sorsolása.

 

A 23 éves magyar játékos jól kezdte a 61 perces első szettet, gyorsan brékelőnybe került, majd 2:0, 40-15-re is vezetett. A selejtezőből érkezett Haas azonban váratlanul brékelt (2:1). Timi 3:2 után 15-re nyerte el ellenfele szerváját, majd hozta a sajátját.

 

De 5:2 után egy váratlan fordulat következett…A világranglista 141. helyén álló Haas ugyanis sorozatban öt (!) gémet nyert, először 15-re, majd 40-re brékelt. A végén pedig az osztrák játékos 40-15 után a harmadik szettlabdáját értékesítette.

 

Így nehéz folytatás várt a 31. helyen kiemelt magyar játékosra…

 

Timi a 47 perces második szettben már sokkal jobban figyelt a fontos pillanatokban. A negyedik gémben 30-ra nyerte el Haas szerváját, majd bréklabdát hárított a következő játékban. Az utolsó két adogatójátékot pedig egyformán 0-ra nyerte a US Open 31. kiemeltje.

 

A döntő felvonás előtt úgy tűnt, hogy Timi lélektani előnyben lehet. Ehhez képest Haas gyorsan 2:0-ra elhúzott, majd hatalmas csatában nyerte a következő két gémet is. Úgy tűnt, hiába a második játszma megnyerése, hiába a nagy küzdés, a magyar játékos idén sem jut tovább egyesben az 1. fordulóban.

 

De Timi ezúttal is megmutatta, hatalmas küzdő és még ilyen helyzetben is elképesztő módon harcol a sikerért! A következő négy gémben, 0:4 után mindössze egy labdamenetet veszített, fogadóként mindkétszer 0-ra brékelt!!! Sikerült az egyenlítés (4:4)!!!

 

Ezután Haas még hozta adogatását, de Timi 30-ra nyerte a sajátját, majd újra brékelt, ezúttal 15-re!!! Az utolsó játékot pedig 30-30 után nyerte meg, életében először jutott egyesben a legjobb 64 közé a US Openen!!!

 

Timi következő ellenfele a világranglista 165. helyén álló Richel Hogenkamp lesz. Az 1992. április 16.-án született holland játékos eddigi legjobbja a 115. hely (2015. július 13.) volt. Pályafutása során 9 ITF-versenyt nyert egyesben, idén egyszer ünnepelhetett, augusztus elején Kiksijdében (Hollandia, 25 000 dollár, salak).

 

Kedden vegyes párosban is elkészült a sorsolás: Timi és az amerikai Eric Butorac ellenfele az Emina Bektas-Evan King (amerikai) duó lesz.