Újabb fontos feladatok előtt

Újabb fontos feladatok előtt

2016-01-29 – Timi lezárta a közös szereplést Srebotnikkal, a közeljövőben Görges és Svedova oldalán lép majd pályára párosban.

A 22 éves magyar játékos a melbourne-i Grand Slam-verseny után hazai környezetben készül a következő fontos feladatokra. Egyesben sikeresen kezdte az évet, az Australian Open utáni világranglistán karriercsúcsot jelentő helyre kerül. Párosban viszont gyorsan eljött a változás ideje, hiszen Timi és Katarina Srebotnik Sydneyben és Melbourne-ben sem nyújtott jó teljesítményt.

 

– Kínában elődöntős voltál, míg az Australian Openen bejutottál a második fordulóba. Hogyan értékelnéd a 2016-os szezon elejét, egyesben?

 

– Elég pozitív volt az évkezdet, illetve már a legutóbbi szezon is eredményesen zárult. Örülök, hogy sikerült tartani a jó formát! Főleg a sencseni játékommal vagyok elégedett, szerintem ott két meccsen, Niculescu majd Bouchard ellen is nagyon jól játszottam! Rettenetesen nagy küzdés volt az Australian Openen az első fordulóban, hatalmas nehézségek árán nyertem Watson ellen. Nem mondom, hogy ott jól játszottam, de eredményesen küzdöttem. Utána Bencic ellen nagyon tanulságos mérkőzésem volt. Picit izgultam, picit elizgultam, nem játszottam jó teniszt, illetve nem is játszottam jól…De éppen ezért mondtam, hogy ebből sokat lehet tanulni. Boldog vagyok, hogy az elmúlt két hónapban harminc helyet tudtam előrelépni a ranglistán, ez nagyon pozitív!

 

– Mennyire sikerült már megszoknod a télen gyakorolt taktikai változtatásokat?

 

– Szerintem már sikerült ezeket valamilyen szinten alkalmazni. Volt néhány cél, amit kitűztem Magam elé erre az időszakra, erre a túrára. Szerintem legalább nyolcvan százalékban teljesítettem ezeket a feladatokat. Ez mindenképpen jó és pozitív! Továbbra is vannak olyan dolgok, amelyeken változtatni kell: ezért edzeni és csinálni kell tovább! De látható, hogy azok a dolgok működnek és hasznosak, amelyeket sokat gyakoroltunk a téli felkészülés során. Mindenképpen folytatni kell ezeket, mert jó úton haladunk!

 

– Miben kell előrelépned egyesben a következő hetekben?

 

– Ahogyan azt az előző válaszomban is elmondtam, szerintem jó úton haladunk! Jól működnek és beválnak azok a taktikai, technikai és mentális dolgok, amelyeket gyakoroltunk. Ezt az utat folytatni kell! Továbbra is az a legfontosabb, hogy bízzak Magamban és pozitívan játsszak. Ezeken a versenyeken és meccseken nagy előrelépést jelentett a hozzáállásom és a testbeszédem. Rengeteget jelentett a pozitív gondolkodás, átsegített nehezebb pillanatokon. De nyilván mindig van valami, amin lehet javítani. Jó dolog, hogy van még mit csinálni és edzeni 🙂

 

– Hogyan alakul a felkészülésed a következő versenyig?

 

– A következő napokban Magyarországon készülök, ebben segít a kondiedzőm, Josko Silic. Most nincs Velem az edzőm, Thomas Drouet, de megkaptam tőle azt a programot, amit csinálnom kell a teniszben. Balázs Gyuri is segíti a munkámat, illetve sokat játszottam Jani Rékával. Az elején azért főleg kondizok, a fizikumomat próbálom szinten tartani. Nyilván a versenyzés alatt picit „elmegy” a kondi, akármennyire is figyelek erre, hiszen akkor is csinálom az edzéseket. A másik rész a technika. Ez is visszaesik kicsit a meccsek alatt, a stressz hatására. Nyilván ha játszom a meccset és a pontot, akkor nem azon agyalok, hogy szépen üssem a tenyerest és a fonákot. Csak arra figyelek, hogy megnyerjem a labdamenetet. Ezért is fontos, hogy most technikázok és kondizok.

 

– Párosban nagyon döcögősen indult a szezonod Srebotnikkal, mi ennek az oka? Lesz-e változás a következő versenyekre?

 

– Befejeztük a közös játékot Katarina Srebotnikkal! Nem működött jól ez a páros. Ami nem működik, azt nem érdemes erőltetni. Nem passzolt össze a játékunk, és Katarinának nehézségei voltak azzal, hogy nem tudtunk együtt edzeni. Nyilván én nem a párost szerettem volna gyakorolni azon a tornán, amelyen még versenyben vagyok egyesben is. A következő hetekben más-más partnerekkel lépek majd pályára. Nyilván ez nem könnyű és nem is igazán jó. Viszont most sokkal fontosabb az egyéni! De nagyon jó társaim lesznek majd a következő tornákon. Dubaiban és Dohában Julia Görgesszel, míg Indian Wellsben és Miamiban Jaroszlava Svedovával indulok majd párosban. Mindkettő nagyon jó játékos! Akkor tudtam beszélni néhány lánnyal, amikor megállapítottuk, hogy nem működik a párosunk Srebotnikkal. Sajnos év közben nem könnyű új társat találni. Görges már megegyezett korábban Karolina Pliskovával, az Openen nagyon jól is szerepeltek, elődöntőt játszottak Melbourne-ben. Svedova pedig már megbeszélte a dubai-i és a dohai versenyt Bethanie Mattek-Sands-dzel. Így Nekem is váltani kell majd a második verseny után. Egyébként boldog vagyok, hiszen mindketten nagyon jó játékosok, szerintem eredményesek tudunk lenni.

 

A 27 éves Julia Görges 25. helyen áll párosban a világranglistán, Karolina Pliskovával az elődöntőig jutott az idei Australian Openen. Karrierje legjobbjaként 20. (2013. augusztus 26.) volt ebben a műfajban. Eddig 5 WTA- és 6 ITF-versenyt nyert női párosban. Tavaly Anna-Lena Grönefeld oldalán volt elődöntős az Australian Openen, míg Wimbledonban (2010, 2013, 2014) és a US Openen (2012) a negyeddöntő az eddigi legjobbja.

 

A 28 éves Jaroszlava Svedova 6. helyen áll a világranglistán, karrierje legjobbjaként 4. (2011. június 6.) volt. Pályafutása során 12 WTA- és 4 ITF-tornán maradt veretlen ebben a műfajban. Összesen 5 Grand Slam-versenyen volt döntős: 2010-ben veretlen maradt Wimbledonban és a US Openen, mindkétszer Vania King volt a társa. Tavaly Casey Dellacqua oldalán döntőt játszott a Roland Garroson és a US Openen. A kazah játékos a 2015-ös szezonban megnyerte a madridi (Spanyolország, 4 942 700 dollár, salak, társ: Dellacqua) és a hongkongi (250 000 dollár, kemény pálya, társ: Alize Cornet) versenyt.

 

A 2013-as taskenti WTA-versenyen Timi és Svedova magabiztosan, szettvesztés nélkül diadalmaskodott.