Új edzővel bővült a Timi Team

Új edzővel bővült a Timi Team

2013-04-18 – A 29 éves Nikola Andjelics személyében új edzővel bővült a Babos Tímea felkészülését és versenyzését segítő szakmai stáb.

A 19 éves játékos és a szakember csütörtöktől már Marokkóban készül a 235 000 dolláros marrákesi verseny rajtjára.

 

A fiatal magyar teniszező múlt kedden érkezett haza több hetes tengerentúli szerepléséről, amely szép sikereket hozott. Péntek óta már salakon gyakorol a pályán kívüli erőnléti edzések mellett.

 

Nikola Andjelics a marokkói utazás előtt beszélt az előtte álló feladatokról, az együttműködésről.

 

Nagyon érdekes lesz ez a munka! Jó lehetőséget látok arra, hogy kiteljesedjen Timi pályafutása” – kezdte a szerb szakember. – Miamiban láttam őt először játszani, úgy érzem, már azóta is sokat javult a kondija, de természetesen ennek a folyamatnak folytatódnia kell. Timi nagyon keményen küzd a mérkőzéseken, az edzéseken is sokat dolgozik a sikerekért. Nagyszerű adottságokkal és ütésekkel rendelkezik! Jól kijövünk egymással a pályán kívül, de az edzéseken is könnyű együtt dolgozni Timivel. Először leszek főállásban profi versenyző edzője, számomra ez is hatalmas kihívást jelent.”

 

Nikola Andjelics fiatal kora ellenére jelentős szakmai múlttal rendelkezik, számos elismert helyen bizonyította rátermettségét.

 

Egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, több területen is felsőfokú végzettséget szerzett. Hazájában a kikindai klub munkájában vett részt több nyáron keresztül.

 

A 29 éves szakember 2009 októberétől egy éven át segítette a floridai Naplesben található Sanchez-Casal Akadémia munkáját, mások mellett a korábbi kiváló spanyol teniszezővel, Emilio Sanchezzel is együtt dolgozott. Nikola Andjelics bő másfél éven (2011 szeptember-2013 május) át a Junior Tennis Champions Centerben is tevékenykedett, többek között Pat Etcheberry (Pete Sampras, Andre Agassi, Jim Courier, Monica Seles, Jennifer Capriati, Martina Hingis, Justine Henin,  korábbi erőnléti edzője) és Mats Wilander (egykori világelső, többszörös Grand Slam-győztes) mellett.

 

Timi új trénere 2007 nyara óta állandó és elismert szakembere volt a Ridgeview Racquet Clubnak is Morgantownban.

 

„Néhány hete Miamiban ismerkedtünk meg, tulajdonképpen ott volt Nikola „próbaideje”. Jól kijövünk egymással, azt már tapasztalhattam, hogy kiváló fitnesz-edzéseket tart. Remélem, sikeres lesz az együttműködésünk” – mondta a fiatal magyar játékos.

 

Timi a marrákesi Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem elnevezési tornán a selejtezőben kezd egyesben, párosban ismét Mandy Minella lesz a társa. A magyar játékos idén másodszor szerepel salakos versenyen, néhány hete Bogotában éppen a luxemburgi teniszező búcsúztatta egyesben, párosban pedig Timi és Minella tornagyőztesként zárt.

 

„Jó lett volna még néhány napot Magyarországon tölteni, de nem okoz problémát, hogy Marokkóban ismét pályára lépek. Péntek óta salakon készülök, remélem, hogy az utóbbi idők munkájának meglesz az eredménye. Az biztos, hogy salakon nagyon türelmesen kell játszanom” – jegyezte meg Timi.

timiteam02