Timi már Sencsenben várja a rajtot

Timi már Sencsenben várja a rajtot

2012-12-27 – A világranglista 67. helyén álló Babos Tímea már a helyszínen várja a 2013-as szezont nyitó sencseni verseny év végi rajtját, hosszú felkészülést követően áll ismét rajthoz WTA-versenyen.

A 19 éves játékos 2012-ben egyesben és párosban is nyert tornát, ennek köszönhetően Magyarország hatos holtversenyben a 15. lett a nemzetek ranglistáján. Összesen 13 olyan versenyző volt – köztük TIMI is – aki nem kiemeltként maradt veretlen az adott versenyen, négyen pedig a selejtezőből indulva hódították el a bajnoki címet.

 

Már Sencsenben vagyunk. Hosszú út volt.  Bp-Isztambul-Hongkong repülő és onnan még 3 óra autóút. 7 órával járunk előrébb. Tegnap este kondiztunk és ma 2 tenisz is lesz.  Az út nem volt kellemetlen.  A Turkish Airlines nem véletlenül lett 2011 után idén is Európa legjobbja. Tágasak voltak a sorok es jó volt a szerviz is. Érdekes volt látni 2 percen belül a 2 Kínát. Átjöttünk egy épület egyik oldalából a másikra és más lett s világ. Nemcsak a jobb kormányos autó változott balra. Sok minden más is… Sok helyen jártunk már a világban de ilyen kaotikus közlekedés kevés helyen van, ha van egyáltalán.  A szálloda, a Crown Plaza Hotel viszont nagyon szép. Magas szintű szolgáltatásokkal , elfogadható árakkal.  Tegnap 20 fok volt de felhős. Mára eső is lehetséges de reméljük, hogy elmarad. Jó lenne szabadban edzeni.  Pár nap és megkezdjük a 2013-as szezont.”- írta Timi edző-édesapja, Csaba a kínai verseny helyszínéről.

 

Sencsen Kína déli részén található, déli része határos a Hongkong Különleges Igazgatású Területtel. Sencsen a külföldi befektetések egyik központja a világ legnépesebb országában, évtizedek óta a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa. Sencsen az ország legforgalmasabb kikötője. 2001 és 2010 között Kína legnagyobb export-import forgalmát bonyolító városa, 2010-ben kereskedelmi forgalma meghaladta a csúcsnak számító 74 milliárd amerikai dollárt.