Timi egyesben is elődöntős

Timi egyesben is elődöntős

2016-08-03 – Az első szett után már jól adogatott a magyar játékos a 4. helyen kiemelt Osztapenko ellen.

 

BRASIL TENNIS CUP (250 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Babos Tímea (6.)-Jelena Osztapenko (lett, 4.) 4:6, 6:3, 6:2

 

A mérkőzés 1 óra 50 percig tartott.

 

„Ott ültem minden meccsen a pálya mellett Florianopolisban. Hihetetlen akarattal és hittel tette és teszi Timi a dolgát. Aki kivetnivalót talál a játékában, annak javaslom, hogy csinálja végig azt, amit ő. A múlt hétvégén hihetetlenül bonyolult, hosszú és fárasztó úton érkezett meg Florianopolisba, ahol egy edzés után már meccset játszott. Eddig öt mérkőzés, öt győzelem a mérlege. Már az első páros is bravúr volt a Szavcsuk-Szvitolina kettős ellen is. Ma pedig jött az újabb bravúr Osztapenko ellen. Timi hihetetlen módon koncentrált, hihetetlen módon akarta a sikert. Pedig nem kezdődött túl jól a mérkőzés. Nem omlott össze, amikor elveszítette az első játszmát, nem omlott össze, amikor a második szett elején elveszítette a brékelőnyét. Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, nincs összhang a játékos és edzője között, de Timi végig igyekezett betartani azt a taktikát, ami győzelmet ígért. Amikor ez nem sikerült, akkor annak oka az ellenfél jó megoldása volt. Minden dicséretet megérdemelne, nem pedig kritikát. Javasolnám, hogy mindenki olyan szinten alkosson véleményt, amennyire ért hozzá!!! Ha valakinek ez nem elég, akkor vegyen ütőt a kezébe és oktasson. Kőkemény kritikával illetem azokat, akik őt ócsárolják! Lehet fejlődni, de meggyőződésem, hogy Timi a helyes úton halad. Megsüvegelendő az a munka, amit elvégez. Hatalmas erőket fektet abba, hogy a lehető legjobban felkészüljön a Riói Olimpiára. Ma is minden pontért megküzdött, mindent megtett azért, hogy győzzön. Ezért dicséret illeti! – nyilatkozta Timi édesapja, a florianopolisi WTA-versenyt a helyszínről figyelemmel kísérő és a két magyar játékost edzőként is segítő Babos Csaba.

 

A florianopolisi reggeli esőt követően lassan száradt a pálya, így közel 2 órás késéssel indult az első negyeddöntő. A 37 perces nyitó játszmában Timi nem érezte az adogatásokat, ötször veszítette el azt. Pedig volt, amikor 30-0-ra is vezetett. A magyar játékos négyszer brékelt, de 5:4 után Osztapenko simán, 0-ra hozta szerváját, így a szettet is.

 

A 39 perces második játszma meghozta az örömteli változást! Timi az első két gémben labdamenetet sem veszített, de 2:0 után nagy csatában brékelt Osztapenko. De ez sem törte meg a magyar játékost, aki lelkesen és elszántan harcolt-küzdött a sikerért.

 

Timi adogatásai végre előnyt jelentettek, 4:3-nál pedig 30-ra elnyerte ellenfele szerváját. A következő gém ismét nagy csatát hozott. Osztapenko hárított ugyan két szettlabdát, a következő azonban már Timi sikerét hozta!

 

A döntő játszma elején, 1:1 után Timi 30-ra brékelte ellenfelét, majd 3:2 után hárította Osztapenko bréklabdáját (4:2). A hetedik játék pedig mindent eldöntött! Timi kihasználta második esélyét és 40-re nyerte el a lett játékos adogatását. Az utolsó gémben pedig csak egy labdamenetet veszített a magyar teniszező, így bejutott a legjobb négy közé!

 

Timi ellenfele az elődöntőben Ana Bogdan lesz. A 23 éves román játékos 127. helyen áll a világranglistán, karrierje legjobbjaként 123. (2016. július 25.) volt. Eddig 11 ITF-versenyt nyert egyesben. Idén Gradóban (Olaszország, 25 000 dollár, salak) maradt veretlen.