Timi bravúrja Cincinnatiben

Timi bravúrja Cincinnatiben

2012-08-13 – A világranglista 66. helyén álló Babos Tímea 1 óra 41 perces mérkőzésen legyőzte Varvara Lepchenkót (39.), így bejutott a második fordulóba a 2.168 millió dolláros Western & Southern Openen.

A 19 éves magyar játékos a következő fordulóban Angelique Kerberrel találkozik Cincinnatiben.

 

WESTERN & SOUTHERN OPEN (CINCINNATI, KEMÉNY PÁLYA, 2.168 MILLIÓ DOLLÁR), 1. FORDULÓ
Babos Tímea-Varvara Lepchenko (amerikai) 7:6 (7-4), 6:4

 

Nagyon örülök,hogy sikerült a győzelem!Nagyon jó jatek kellett végig,hiszen jó formában van most Lepchenko!Az elmúlt héten is jó játékosokat vert és Wozniackitól is csak döntő szettben kapott ki. A másik hogy a tegnapi egyénim után,ami valljuk be, nem úgy sikerült ahogy terveztem, fejben össze tudtam kapni magam. Ez külön öröm számomra! Ez életem első Premier tornás győzelme, remélem még sok lesz a jövőben.:)” – mondta Timi.

 

Timit már a montreali Rogers Cupon is kevés választotta el a bravúrtól, de akkor nem sikerült megnyernie a döntő szett rövidítését Mona Barthellel szemben. Most azonban már összejött a szép siker, ehhez kellett az is, hogy szerencsés vesztesként a főtáblára kerüljön a US Open egyik legfontosabb előversenyén.

 

Cincinnatiben az üzbég származású Lepchenko számított esélyesebbnek, de szerencsére ez nem sokat számított. Igaz, az immár amerikai színelben versenyző favorit került brékelőnybe a találkozó elején, de azonnal jött az egyenlítés. A nyolcadik gémben aztán ismét a hazai játékos brékelt, de ez az előny sem tartott sokáig.

 

Timi ezúttal első és második szerváit is jól értékesítette, 6:5-nél két szettlabdája volt. Lepchenko azonban végül hozta az adogatását, jöhetett a rövidítés. Ebben már egyértelműen a magyar teniszező volt a jobb, 5-4-nél elvette Lepchenko mindkét szerváját, 58 perc alatt jutott játszmaelőnyhöz.

 

A folytatás rendkívül kiegyenlített volt, Timi 1:2-nél bréklabdát hárított. A magyar tini aztán 3:3-nál ismét elnyerte ellenfele adogatását, majd 5:4-nél 0-ra szerválta ki a mérkőzést. Így jöhet a második forduló Cincinnatiben!

 

Timi következő ellenfele Angelique Kerber 1988. január 18-án született Brémában, lengyel szülők gyermekeként. Már 2003-ban bemutatkozott a profik között, egyesben 11 ITF-tornán diadalmaskodott. Eddig 2 WTA-versenyen maradt veretlen, idén februárban Párizsban, majd áprilisban Koppenhágában bizonyult a legjobbnak.

 

A németek jelenlegi legjobb játékosa a 2011-es szezon végén 32. volt a világranglistán, idén pedig bekerült a közvetlen élmezőnybe. Az év eleje óta legyőzte már Julia Görgest, Sabine Lisickit, Sara Erranit, Marija Sarapovát, Marion Bartolit, Na Lit, Jelena Jankovicsot, Caroline Wozniackit, Venus Williamst, Petra Kvitovát, Flavia Pennettát és Kim Clijsterst is!

 

Tavaly elődöntős volt a US Openen, idén a Roland Garroson a 8, míg Wimbledonban a 4 közé jutott. Ő a hetedik német női teniszező, aki a top10-be került. Nemrég a londoni Olimpián 6:1, 6:1-re nyert Timi ellen.