Szép sikerek után, fontos feladatok előtt

Szép sikerek után, fontos feladatok előtt

2016-04-12 – Timi budapesti sajtótájékoztatóján számolt be az elmúlt hetek-hónapok legfontosabb eredményeiről és a közelgő versenyekről és az új célokról.

A 22 éves magyar játékos a 2016-os szezon első három hónapjában több remek sikert ünnepelhetett egyesben és párosban is. Egyéniben elődöntős volt Sencsenben, a legjobb nyolc közé jutott Szentpéterváron és Katowicében, először győzött az Australian Openen és nyert olyan top20-as játékosok ellen, mint Sara Errani és Karolina Pliskova.

 

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ KÉPEI (FOTÓ: ZÁDOR PÉTER)

 

Timi a Miami Openen a legjobb 16 közé jutott egyesben, így először lett tagja a top40-nek. Karrierje csúcsaként most már a 39-es szám szerepel.

 

„Elképesztő érzés volt, az biztos! Hiszen az év végén még azt mondtam, hogy a teljes szezonra az a célom, hogy a top40-be kerüljek. Ehhez képest ez az első negyedév végére sikerült. Nagyon-nagyon boldog voltam és hihetetlennek tartottam, hogy sikerült. Természetesen ez motivál is, hiszen új célt tudok kitűzni Magam elé. Könnyebben tudok odaállni nap mint nap az edzéseken, hogy jobb lehessek. Az a legfontosabb, hogy milyen boldog voltam!”

 

A 39-es számhoz kapcsolódó új karriercsúcs „miatt” a 22 éves játékos új célokat is megfogalmazott az előtte álló hónapokra.

 

„Attól függetlenül, hogy Olimpia éve van, Nekem minden hét a versenyről szól. Már idén is rengeteg tornán jártam, és rengeteg helyen játszottam. Most lezárult az első negyedév és így a kemény pályás szezon. Mostantól a salakos időszakra összpontosítanom. Számos nagy versenyen játszottam, több nagy meccsem volt. Ezek sok tapasztalatot hoztak. Remélem, hogy a következő időszakban ezeket be tudom építeni a játékomba.”

 

Timi az elmúlt héten egy hosszú és fárasztó időszakot zárt a lengyelországi iparvárosban, Katowicében. Nyilván adódik a kérdés, hogy mennyi energiát emésztett fel a sorozatos versenyzés, mennyire fáradt el.

 

„Szerintem ezt Katowicében már látni lehetett. Kedden délután érkeztem meg Miamiból, szerdán már meccset kellett játszanom. Elképesztően fáradt voltam, pedig ezt nagyon ritkán mondom. Igen, kellett ez a négy-öt nap, hogy kicsit tudjak regenerálódni. Hiszen sokat szeretnék edzeni és igyekszem felkészíteni Magam a következő időszakra. Egyébként a február-március a legnehezebb periódus. Hiszen itthon nincsen jó idő, így, ha befejeződik egy verseny, akkor nem érdemes hazajönni. Egyből menni kell tovább a következő tornára, hiszen akkor szabadtéren tudok játszani. Ezért is lett ilyen hosszú ez a turné, azt hiszem kilenc hét lett a vége. Most tényleg le kellett állni és összeszedni Magam.”

 

A következő hetekben a jelenlegi legjobb magyar teniszező a gyors felületről salakra vált, a mezőnnyel együtt. Ez másféle játékstílust, taktikát és előkészületeket követel meg a mezőnytől.

 

„Nekem nagyon sok munkát jelent ez. És egy picit másféle felkészülést, mint a kemény pályás idényre. A múlt év vége óta dolgozok egy pszichológus csapattal, már eddig is sokat köszönhetek nekik. Most új terveket és célokat kell kitűzni a salakos időszakra. Főleg mentálisan kell elfogadnom, hogy most salakpálya lesz és nem kemény, gyors felület. Még több fizikai munkát igényel a felkészülés, másféle izmokat vesz igénybe. De az egész stáb felkészít arra, hogy minden szempontból készen álljak majd erre a borításra.”

 

A nyári időszak egyik, ha nem a legnagyobb versenyét jelenti majd a riói Olimpia. Egyesben nagyon jó helyzetben van Timi, aki ezúttal is kiemelte, a következő hetekben is mindent megtesz azért, hogy a Roland Garrosszal záruló kvalifikációs időszak végén a biztos résztvevők közé kerüljön.

 

„Nagyon-nagyon fontos, attól függetlenül, hogy teniszező vagyok. Utoljára, amikor játszhattam Londonban, akkor hatalmas élményekkel gazdagodtam. Azóta is emlegetem, hihetetlen, hogy megismerkedhettem azokkal a kiemelkedő sportolókkal. Akkor még tizenkilenc évesen nagyon-nagy dolog volt, hogy nem csak a tévéből követhetem figyelemmel az eseményeket. Természetesen az a célom, hogy idén is ott legyek. Most már azt gondolom, hogy csoda kellene ahhoz, hogy ne legyek ott. Természetesen dolgozok majd azon, hogy javítsak a ranglistámon.”

 

Timi tavaly első magyarként játszhatott – Kristina Mladenovic oldalán –a WTA szingapúri páros-világbajnokságán. Erre idén is lehet esélye, de kiemelte: 2016-ban az egyes élvez egyértelmű elsőbbséget!

 

„Egyesben túlságosan merész cél lenne a szingapúri szereplés. De van egy úgynevezett kisvilágbajnokság, amelyet tavaly Kínában rendeztek. Oda még lehetne esélyem, ezt kisebb célként ki is tűztük az edzőmmel és a stábbal. Párosban most nem tűztem ki célként a szingapúri szereplést. Az év elején nem éreztem úgy, hogy az akkori partneremmel ez sikerülhet. Az a kapcsolat meg is szakadt. Nagy nehezen tudtam utána párokat találni. Aztán Svedovával sikerült hosszabb távra is összeállni. De már többször elmondtam: idén maximálisan az egyéni motivál! Egy percet, egy meccset nem tennék most félre a páros miatt!”

 

A budapesti sajtótájékoztatón szó esett Timi és egyik szponzora régóta tartó és sikeres együttműködéséről is.

 

Szollár Domokos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója kiemelte és hangsúlyozta:

 

„A MOL támogatási politikájának egyik fontos eleme, hogy hidat építsen a tehetséges fiatalok és az élsport közé. Úgy gondoljuk, egy magyar nagyvállalatnak az a felelőssége, hogy megkeresse a fiatal, tizenéves tehetségeket, bármilyen sportágban vesznek is részt. Meg kell értenünk, hogy mire van szükségük a továbblépéshez ilyen fiatalon, amikor a szponzorok még nem fedezték fel őket.

Az elmúlt 10 év során a MOL Új Európa Alapítványának tehetségtámogató programjára fordított 320 millió forintból 1800 fiatal karrierjét segítettük. Nagyon büszkék vagyunk minden résztvevőre és különösen örülünk, hogy olyan nagyszerű sportolókat is nemzetközi sikerekhez segíthettünk, mint Babos Timi vagy az olimpiai bajnok Szilágyi Áron.”

 

AX2U0609    AX2U0478

Timi # Szollár Domokos                                        Zsuzsi (Timi nővére) # Timi