Sikeres bemutatkozás egyesben

Sikeres bemutatkozás egyesben

2017-02-22 – Timi az első szettben kétszer, a második játszmában háromszor brékelt.

 

HUNGARIAN LADIES OPEN (250 000 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea (1.)-Ipek Soylu (török) 6:3, 6:2

 

A mérkőzés 1 óra 18 percig tartott a budapesti BOK Csarnokban.

 

„Végre ismét hazai pályán játszhattam egyest és a győzelem is örömmel tölt el! Úgy érzem, pozitív mérkőzést játszottam. A fontos helyzetekben jó százalékkal hoztam helyes döntéseket, én nyertem ezeket a pontokat. Az adogatásommal is elégedett lehetek, sokszor sikerült fordítanom. Azt is pozitív dolognak érzem, hogy éppen hazai pályán sikerült nyernem először idén egyesben a WTA Touron. Köszönöm a szurkolást, hogy ennyien kint voltak a versenyen. Remélem, a következő napokban még többen leszünk!” – nyilatkozta Timi.

 

A tallinni két Fed Kupa-siker után végre a WTA Touron is egyéni győzelmet ünnepelhetett 2017-ben a 23 éves magyar játékos!

 

Az elsősorban párosban sikeres Ipek Soylu Budapesten megmutatta, egyesben is szép és eredményes megoldásokra képes. A török játékos többször mutatott be váratlan és pontos ütést, de igazán sok esélye nem volt.

 

Timi a mérkőzés jelentős részében stabilan és eredményesen adogatott, ezzel alapozta meg a sikert. Fogadóként is sokszor hozta zavarba ellenfelét, hét bréklabdából ötöt használt ki.

 

A 40 perces első szettben a hazai játékos brékkel nyitott, majd 4:3-ig biztosan őrizte előnyét. Ekkor Timi két helyzetben hibázott, majd Soylu remekül kontrázott meg egy nehéz szituációt. De a hazai játékos ezután rákapcsolt, 0-40-ről is nyerte adogatását. Ezután pedig simán brékelte ellenfelét.

 

A második játszma elején Timi 2:0-ra is vezetett, majd váratlanul elveszítette szerváját. De ezután újra brékelt, majd megnyugtató helyzetbe terelte előnyét. A végén Soylu még feljött 4:2-re, de utána a magyar játékos simán hozta adogatását, majd ismét elnyerte ellenfele szerváját.

 

Timi következő ellenfele a világranglista 148. helyén álló Anna Blinkova lesz. Ez az 1998. szeptember 10.-én született orosz játékos eddigi legjobb helyezése. Pályafutása során 2 ITF-versenyt nyert. Budapesten a selejtezőből került a főtáblára, ott 6:1, 6:7, 6:3-ra nyert Naomi Broady ellen.