Roland Garros: pazar győzelem az elődöntőben!

Roland Garros: pazar győzelem az elődöntőben!

2019-06-07 – Timi az első magyar játékos, aki juniorként és a profik között is legalább egyszer bejutott valamennyi Grand Slam-verseny fináléjába!

ROLAND GARROS (42 600 000 EURÓ, GRAND SLAM-VERSENY, SALAK), NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Elise Mertens, Arina Szabalenka (belga, fehérorosz, 6.) 6:2, 6:1

 

A mérkőzés 1 óra 15 percig tartott Párizsban.

 

„Természetesen nagyon örülök annak, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe! Elképesztően nehezek voltak a körülmények, rettentően fúj a szél. Most is, amikor a Novak Djokovics-Dominic Thiem mérkőzést nézem. Örülök annak, hogy nagyszerűen alkalmazkodtunk a körülményekhez! Okosan álltunk hozzá a pontokhoz, nem akartuk túljátszani a labdameneteket. Úgy teniszeztünk, ahogyan ilyen körülmények között kell. Boldog vagyok, a hozzáállásunk végig nagyon pozitív volt! Jó teniszt is játszottunk. Hihetetlen, hogy sorozatban harmadszor jutottunk Grand Slam-verseny döntőjébe! Nagyon nagyon várom a vasárnapot! Külön kiemelném, hogy ezzel a döntővel Kiki világelső lesz előttem néhány ponttal. Tiszta szívből gratulálok ehhez Kristinának!” – nyilatkozta Timi.

 

Újabb elképesztő sikereket ünnepelhet Timi és Kiki Mladenovic! A 26 éves magyar játékos hazája első olyan teniszezője lett, aki juniorként és profiként is legalább egyszer bejutott a négy Grand Slam-verseny döntőjébe! A pénteki sikerrel az is eldőlt, hogy hétfőtől Kristina Mladenovic lesz – pályafutása során először – a világranglista vezetője, éppen párostársa előtt.

 

A magyar-francia kettős pénteken elképesztő magabiztossággal múlta felül ellenfelét, pedig Mertens és Szabalenka a világ legjobbjai közé tartozik. A belga-fehérorosz kettős tavasszal Indian Wellsben és Miamiban is veretlen maradt, most viszont szinte esélye sem volt a döntőre.

 

A 35 perces első játszma játékában Timi és Kiki 30-ra nyerte el ellenfele adogatását, majd bréklabdáról nyerte szerváját. A magyar-francia páros 4:2-ig őrizte előnyét, majd fogadóként csak egy labdamenetet veszített.

 

A nyitó felvonás utolsó gémje fordulatosan alakult. Timi és Mladenovic első szettlabdáját hárította az ellenfél, majd bréklabdához jutott. Szerencsére Mertens és Szabalenka nem élt az eséllyel, majd a 2. helyen kiemelt kettős kihasználta harmadik játszmalabdáját!

 

A második szett is hasonló forgatókönyvet hozott. Timi és Kiki Mladenovic azonnal elnyerte ellenfele adogatását, majd 2:0 után az ellenfél két fogadóelőnyről nyerte saját játékát. Jött a később sorsdöntőnek bizonyuló gém, amelyben Mertens és Szabalenka összesen 3 bréklabdához jutott. A magyar-francia kettős megmentette a gémet, majd brékelt 30-ra!

 

Ezután Timi és Kiki 30-ra nyerte adogatását, végül egy szoros fogadógémmel zárta le az elődöntőt!

 

A fináléban a kínai Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj lesz az ellenfél.

 

Az 1989. július 3.-án született Tuan 68. helyen áll párosban a világranglistán, pályafutása legjobbjaként 57. (2019. január 7.) volt. Eddig 2 WTA Tour-, 2 WTA125-ös és 1 ITF-versenyt nyert ebben a műfajban.

 

Az 1994. február 5.-én született Cseng 101. helyen áll párosban a világranglistán, karrierje legjobbjaként 15. (2016. július 11.) volt. Eddig 4 WTA Tour-, 2 WTA125-ös és 9 ITF-versenyt nyert.

 

TIMI EDDIGI GRAND SLAM DÖNTŐI (NŐI PÁROS)
IDŐPONT VERSENY FELÜLET TÁRS ELLENFÉL EREDMÉNY
2019.01.25. Australian Open (Melbourne – Ausztrália) Kemény pálya Kristina MLADENOVIC (francia) Csang Su-aj, Samantha STOSUR (kínai, ausztrál) 3:6, 3:6
2018.09.09. US Open (New York – Egyesült Államok) Kemény pálya Kristina MLADENOVIC (francia) Ashleigh BARTY, Coco VANDEWEGHE (ausztrál, amerikai) 6:3, 6:7 (2-7), 6:7 (6-8)
2018.01.26. Australian Open (Melbourne – Ausztrália) Kemény pálya Kristina MLADENOVIC (francia) Jekatyerina MAKAROVA, Jelena VESZNYINA (orosz) 6:4, 6:3
2016.07.09. The Championships (Wimbledon – Anglia) Jaroszlava SVEDOVA (kazah) Serena WILLIAMS, Venus WILLIAMS (amerikai) 3:6, 4:6
2014.07.05. The Championships (Wimbledon – Anglia) Kristina MLADENOVIC (francia) Sara ERRANI, Roberta VINCI (olasz) 1:6, 3:6

 

 

TIMI EDDIGI GRAND SLAM DÖNTŐI (VEGYES PÁROS)
IDŐPONT VERSENY FELÜLET TÁRS ELLENFÉL EREDMÉNY
2018.01.28. Australian Open (Melbourne – Ausztrália) Kemény pálya Rohan BOPANNA (indiai) Gabriela DABROWSKI, Mate PAVIČ (kanadai, horvát) 6:2, 4:6, 9-11
2015.07.12. The Championships (Wimbledon – Anglia) Alexander PEYA (osztrák) Martina HINGIS, Leander PAES (svájci, indiai) 1:6, 1:6

 

 

TIMI JUNIOR GRAND SLAM-DÖNTŐI
ÉV VERSENY FELÜLET TÁRS ELLENFÉL EREDMÉNY
2010 US Open Kemény pálya Sloane STEPHENS (amerikai) An-Sophie MESTACH, Silvia NIJRIČ (belga, horvát) Mérkőzés nélkül nyert Babos-Stephens
2010 Wimbledon Sloane STEPHENS (amerikai) Irina KROMACSEVA, Elina SZVITOLINA (orosz, ukrán) 6:7 (7-9), 6:2, 6:2
2010 Roland Garros Salak Sloane STEPHENS (amerikai) Lara ARRUABARRENA VECINO, María Teresa TORRÓ FLOR (spanyol) 6:2, 6:3
2010 Australian Open Kemény pálya Gabriela DABROWSKI (kanadai) Jana ČEPELOVÁ, Chantal ŠKAMLOVÁ (szlovák) 6:7 (1-7), 2:6
2009 Roland Garros Salak Heather WATSON (brit) Elena BOGDAN,Noppawan LERTCHEEWAKAM (román, thaiföldi) 6:3, 3:6, 8:10