Roland Garros 2018: vereség női párosban

Roland Garros 2018: vereség női párosban

Timi_Kiki_10

2018-06-06 – Fotó: ZÁDOR PÉTER. A magyar-francia kettős négy szettlabdáról veszítette el az első játszmát, majd a második szettben egy brék döntött.

 

ROLAND GARROS (GRAND SLAM-VERSENY, 36 000 000 EURO, SALAK), NŐI PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Hozumi Eri, Ninomija Makoto (japán)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7-4), 6:3

 

 A negyeddöntő 1 óra 46 percig tartott Párizsban.

 

„Nagyon elszúrtuk ezt a mérkőzést! Játszhattam volna jobban is, nem éreztem az igazinak a mai játékomat. Ha pedig én nem játszok úgy, ahogyan szoktam, akkor sajnos Kikinek sem megy úgy, ahogyan kellene. De ettől függetlenül elértünk 5:3, 30-0-ig. Azt a gémet sajnálom, a saját szervámnál, azt tényleg elszúrtuk. Nyilván sajnálom ezt, nagy lehetőség, nagy esély volt! Nem éltünk ezzel, szimplán elszúrtuk. A második szettben az ellenfél már sokkal lazábban és könnyebben játszott, jobb döntéseket hozott. A második szettben a japán kettős volt a jobb. Amit ma el lehetett, azt sajnos el is rontottuk” – nyilatkozta Timi.

 

Nem kezdődött jól a mérkőzés: a japán kettős a nyitó játékban két bréklabdához (15-40), jutott. Ezeket hárította a magyar-francia páros, de jött az újabb fogadóesély. Ezt pedig már kihasználta Hozumi és Ninomija.

 

Timi és Kristina Mladenovic azonnal visszabrékelt 40-re, majd 40-re nyerte szerváját. A negyedik gémben a japán kettős két bréklabdáról hozta az adogatását. A négy játék összesen 24 percig tartott. A magyar-francia kettős simán 3:2-re alakította az eredményt, majd Hozumi és Ninomija két bréklabdát hárított, majd az 1. helyen kiemelt kettős 40-re nyerte adogatását.

 

A nyolcadik gémben Timi és francia társa brékelt 15-re, majd adogatóként jutott játszmalabdához. Sajnos a japán kettős nyerte a játékot, majd adogatóként 40-15-re is vezetett. Az 1. helyen kiemelt páros egyenlített, három szettlabdához is jutott. Hozumi és Ninomija hárította mindhárom esélyt, majd meg is nyerte a a szerváját.

 

Jött két sima adogatógém, így következett a tie-break. A rövidítés elején Timi és Kristina Mladenovic 2-0-ra is vezetett, de hamarosan már 2-2 volt az eredmény, majd 3-4. Hozumi és Ninomija ezután fogadóként nyert labdamenetet (3-5). A japán kettős 6-4-nél jutott játszmalabdához, az esélyt ki is használta.

 

A második felvonásban 2:2-ig mindkét kettős gond nélkül nyerte adogatásait, majd a japánok 0-30-ról jutottak ismét vezetéshez. A következő gémben Hozumi és Ninomija 40-0-ra is vezetett fogadóként, mégis Timi és Kristina Mladenovic nyerte a szerváját.

 

A japán páros 4:3 után újabb két bréklabdához jutott, a magyar-francia kettős ezeket hárította. Sajnos az újabb esélyt már kihasználta az ellenfél…Hozumi és Ninomija ezután hárított két bréklabdát, majd megnyerte első mérkőzéslabdáját. Így a japán páros jutott – a mérkőzés képe alapján megérdemelten – a legjobb négy közé a Roland Garroson.