Roland Garros 2014: siker a kvali 2. körében

Roland Garros 2014: siker a kvali 2. körében

2014-05-22 – A világranglista 100. helyén álló Babos Tímea nagyon nehéz mérkőzésen, két játszmában nyert Indy De Vroome ellen a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 2. fordulójában.

A találkozó 1 óra 50 percig tartott. A 21 éves magyar játékos ellenfele a főtáblára jutásért az ukrán Marina Zanevszka lesz.

 

ROLAND GARROS (PÁRIZS, GRAND SLAM-VERSENY, SALAK), NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Babos Tímea (3.)-Indy De Vroome (holland) 7:6 (8-6), 6:3

 

„Nagy meccs volt! Az ellenfél hatalmas ütőerővel szervált. Nagyon nehéz mérkőzés volt, és abszolút fejben dőlt el! Örülök, hogy nyertem és holnap a feljutásért játszhatok” – nyilatkozta Timi.

 

Elképesztő küzdelmet hozott a 64 perces első szett, amelynek elején Timi egy, míg De Vroome két bréklabdát hárított. Az esélyesebb magyar játékos 3:2-nél újabb lehetőséghez jutott, de ellenfele ezt a helyzetet is megoldotta.

 

Timi végig lépéselőnyben volt, de 18 éves ellenfele is remekül szervált. Így brék nélkül jutott el a két játékos a rövidítésig. A világranglista 202. helyén álló De Vroome háromszor is minibrékkel vezetett, 6-5-nél játszmalabdához jutott.

 

Szerencsére a 3. helyen kiemelt magyar játékos hárította azt, majd 7-6-nál lezárta a rendkívül szoros és izgalmas szettet.

 

A második játszmában De Vroome kezdte az adogatást, 2:2-ig mindig meg is szerezte a vezetést. Ekkor Timi 30-ra brékelt, ez pedig sorsdöntőnek bizonyult. A magyar játékos továbbra is jól adogatott, ellenfelének nem volt esélye a hátrány ledolgozására. A kilencedik gémben pedig Timi meccslabdához jutott és azt ki is használta!

 

A 21 éves magyar játékos ellenfele a főtáblára jutásért a világranglista 139. helyén álló Marina Zanevszka lesz. Az ukrán játékos a selejtező második fordulójában 5:7, 6:2, 6:3-ra nyert a kínai Cseng Szaj-szaj ellen.

 

A 20 éves Zanevszka legjobbjaként 107. (2013. szeptember 16.) volt egyesben a világranglistán. Karrierje során 10 ITF-versenyt nyert, további 7 alkalommal volt döntős. Legutóbb tavaly ünnepelhetett, Moszkvában és a franciaországi Bronban.

 

Zanevszka az idei szezonban a selejtezőből a főtáblára került Dubajban, nyert Varvara Lepchenko (6:4, 6:3), Petra Martic (6:4, 7:6) és Mona Barthel (7:6, 6:4) ellen. Az elitmezőnyben Jelena Jankovics búcsúztatta 6:4, 6:3-mal. Nemrég negyeddöntős volt salakon Cagnes-sur-Merben a 100 000 dolláros ITF-versenyen, salakon.

 

Zanevszka a februári párizsi fedettpályás torna selejtezőjében 5:7, 6:4, 6:4-re győzött Timi ellen.