Roland Garros 2014: nagy csata és siker vegyesben

Roland Garros 2014: nagy csata és siker vegyesben

2014-05-30 – Timi és Eric Butorac három játszmában nyert a Janette Husarova-Oliver Marach kettős ellen vegyes párosban, így bejutott a második fordulóba.

A mérkőzés 1 óra 28 percig tartott. A magyar-amerikai páros következő ellenfele a Sania Mirza-Horia Tecau duó lesz.

 

ROLAND GARROS (PÁRIZS, GRAND SLAM-VERSENY, SALAK), VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Eric Butorac (magyar, amerikai)-Janette Husarova, Oliver Marach (szlovák, osztrák) 5:7, 7:5, 10-3

 

„Nagyon nagy élmény volt életem első mix párosát játszani! Eric rendes srác, ez is sokat segített. Holnap újra meccs! – nyilatkozta Timi boldogan.

 

Timi pályafutása során először szerepelt vegyes párosban és szerencsére a végén ünnepelhetett is. A párizsi mérkőzés végig izgalmasan alakult, több fordulatot is hozott.

 

A 39 perces első szettben 5:5-ig mindkét kettős nyerte adogatójátékait, eközben egy-egy bréklabdát hárított. A tizenegyedik gémben a magyar-amerikai duó már 40-0-ra is vezetett, majd 40-15-nél esőszünet következett. Sajnos a kényszerpihenő után Husarova és Marach brékelt, majd 40-re ki is szerválta a játszmát…

 

A második szett első részében Timi és Eric Butorac remekelt, kétszer is elnyerte ellenfele adogatását, 5:1-re elhúzott. Úgy tűnt, pillanatokon belül jöhet majd a döntő felvonás, de nem igy történt. Husarova és Marach szettlabdákat hárítva brékelt kétszer, majd egyenlített 5:5-re.

 

Szerencsére ekkor Timi és társa hozta adogatását, majd 15-re elnyerte az ellenfél szerváját. Így jöhetett a mindent eldöntő rövidítés.

 

A tie-break csak az elején alakult szorosan. Timi és Eric Butorac ugyan gyorsan elveszítette a minibréket, de 3-3 után már esélyt sem adott ellenfelének. A magyar-amerikai duó sorra nyerte a labdameneteket, végül váratlanul simán döntötte el a mérkőzést.

 

Timi és Eric Butorac következő ellenfele a Sania Mirza-Horia Tecau duó lesz. Az indiai-román kettős az első fordulóban 4:6, 6:3, 10-7-re nyert a 4. helyen kiemelt Kveta Pechke-Marcin Matkowski páros ellen.

 

A 27 éves Mirza jelenleg 8. helyen áll párosban a világranglistán. Az indiai klasszis pályafutása legjobbjaként 7. (2012. január 30.) volt. Karrierje során 20 WTA- és 4 ITF-versenyt nyert női párosban. Három évvel ezelőtt döntős volt a Roland Garroson az orosz Jelena Vesznyina oldalán. Vegyespárosban két Grand Slam-tornán maradt veretlen: 2009-ben az Australian Openen és 2012-ben Párizsban is Mahesh Bhupathi volt a társa. Hat évvel ezelőtt az indiai duó finalista volt Melbourne-ben.

 

A Mirza-Tecau kettős januárban döntős volt a melbourne-i Grand Slam-versenyen. A fináléban a Kristina Mladenovic-Daniel Nestor páros győzött 6:3, 6:2-re.

 

A 29 éves Tecau 28. helyen áll párosban a világranglistán. Karrierje legjobbjaként 5. (2012. augusztus 27.) volt. Pályafutása során 19 ATP-tornát nyert ebben a műfajban. A svéd Robert Lindstedt oldalán 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is döntős volt Wimbledonban. Az idei elveszített melbourne-i előtt már 2012-ben is finalista volt vegyes párosban az Australian Openen, 2012-ben veretlen is maradt az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán.