Remek kezdés Nantes-ban

Remek kezdés Nantes-ban

2014-10-29 – A múlt heti, poitiers-i diadal után Timi két szettben nyert a 6. helyen kiemelt Smitkova ellen az 50 000 dollár (plusz vendéglátás) összdíjazású ITF-verseny első fordulójában.

A mérkőzés 1 óra 8 percig tartott. A 21 éves magyar játékos következő ellenfele a tunéziai Onsz Dzsabúr lesz.

 

OPEN GDF SUEZ NANTES ATLANTIQUE (50 000 DOLLÁR + H, FEDETT PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea-Tereza Smitkova (cseh, 6.) 6:4, 6:3

 

„Nagyon jól és összeszedetten játszottam. Az volt a fontos, hogy megmutassam az ellenfélnek, nem elégedtem meg a múlt heti eredménnyel, küzdök ma is 🙂 A játék is egész jól ment, újabb top100-as győzelem! Örülök!” – nyilatkozta Timi.

 

Érdekesség, hogy Timi múlt héten Poitiers-ben is a verseny 6. kiemeltje ellen kezdett sikerrel, akkor a francia Pauline Parmentier volt az „áldozat” (6:3, 6:2).

 

Nantes-ban az a Smitkova állt szerdán a háló túloldalán, aki idén nyáron a selejtezőből jutott a főtábla 4. fordulójáig Wimbledonban. Timi 2012-ben 7:6, 7:5-re, idén pedig 6:2, 6:4-re győzte le a cseh játékost a prágai salakos ITF-versenyen.

 

Nantes-ban Smitkova került először brékelőnybe, miután 1:1-nél bréklabdát hárított. Timi remekül reagált a helyzetre, sorozatban négy gémet nyert, kétszer is magabiztosan nyerte el ellenfele adogatását. A tizedik játékot, 5:4 után pedig 15-re hozta a 21 éves magyar játékos.

 

A második szettet is brékkel kezdte Smitkova, 2:0 után pedig 40-0-ra vezetett adogatóként. Timi azonban parádés harcossággal egyenlített, majd brékelt! Ezután a magyar játékos 2:2-nél 0-ra nyerte el ellenfele szerváját, ez mindent el is döntött.

 

Smitkova ugyanis csak 4:3-ra tudott feljönni, 5:3 után 40-re veszítette el adogatását. Timi a második meccslabdáját értékesítette.

 

A magyar játékos következő ellenfele Onsz Dzsabúr lesz. Tavaly Saguenayban a tunéziai teniszező 7:6, 4:6, 6:1-re nyert, majd a következő héten a torontói negyeddöntőben Timi győzött 6:3, 1:6, 6:2-re.

 

Dzsabúr 163. helyen áll a világranglistán, karrierje legjobbjaként 135. (2013. november 25.) volt. Pályafutása során 7 ITF-versenyt nyert egyesben, idén egyszer ünnepelhetett. A 2014-es szezonban a legjobb nyolcig jutott Edgbastonban (Anglia, 25 000 dollár, fedett pálya), majd veretlen maradt Tuniszban (Tunézia, 25 000 dollár, salak). Utána negyeddöntős volt Nottinghamben (Anglia, 50 000 dollár, fű), augusztusban pedig döntőt játszott Landisville-ben (Egyesült Államok, 25 000 dollár, kemény pálya).