Pénteki kezdés a Budapest-kupán

Pénteki kezdés a Budapest-kupán

2020-05-20 – (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség) A nyitó napon Timi két egyes és két vegyes páros mérkőzésen lép pályára.

Szerdán a verseny helyszínén a Nemzeti Edzésközpontban tartottak sajtótájékoztatót a Budapest-kupáról, amelyen hat-hat női és férfi játékos lép pályára. A Hopman-kupával megegyező lebonyolítás szerint egy-egy női és férfi mérkőzést követően vegyes párosban mérik össze tudásukat a csapatok.

 

A zárt kapuk mögött sorra kerülő eseményen a szettek négy játékig tartanak, így 3:3-as állás esetén rövidítés dönt.

 

Számomra egy kicsit korai ez az időpont, de ez egy nagyon jó ötlet és örülök, hogy részese lehetek. Hat hetet hagytam ki és látni se akartam a teniszütőt, de már gőzerővel készülök, hiszen Marci is ezt teszi és nagyon várom már ellene a vegyes párost, azt üzenem neki, hogy legyen magasan az ütője, nehogy arra repüljön egy labda.”nyilatkozta Timi.