Peking: remek kezdés egyesben

Peking: remek kezdés egyesben

babos_monterrey_2018_sf540

2018-09-30 – Timi összesen négy játékot veszített a világranglistán 28. Hszie ellen.

 

CHINA OPEN (8 285 274 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea-Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:2

 

A mérkőzés 1 óra 10 percig tartott Pekingben.

 

„Nagyon nehéz meccs volt, hiszen Hszie elég jó formában volt az elmúlt időben, hihetetlenül jó eredményeket ért el. Ráadásul a mai nap körülményei is nehezek voltak, hideg volt, rettenetesen fújt a szél…De nagyon-nagyon boldog vagyok! Külön örülök annak, hogy Fucsovics Marci és edzője, Sávolt Attila is végignézte a meccsemet! Ez sokat segített, hiszen ezen a versenyen is egyedül vagyok” – nyilatkozta Timi.

 

Nehéz ellenfél várt a magyar játékosra a kínai fővárosban, hiszen Hszie rendkívül tapasztalt, ráadásul kellemetlen stílusával bárkinek nehéz pillanatokat okozhat. Ezúttal viszont nem volt esélye, Timi szinte végig jobb volt, remekül használta ki lehetőségeit.

 

A 29 perces első szett második játékában Timi 30-40-ről mentette meg az adogatását, majd kétszer is 30-ra brékelte ellenfelét (4:1). Hszie ekkor 15-re nyerte el ellenfele szerváját, de azonnal jött a válasz!

 

Timi fogadóként elhúzott 40-15-re, majd egyenlő után zárta le a játékot két megnyert labdamenettel. A következő gémben a magyar játékos egy labdamenetet veszített az adogatása mögött.

 

A második felvonás még jobban indult! Timi brékelt 30-ra, majd 40-re, két adogatójátékát pedig 40-re, majd 30-ra hozta. A magyar játékos jól alkalmazkodott a szélhez, nyugodtan és pontosan haladt a siker felé vezető úton.

 

Hszie az ötödik, majd a hetedik gémben már megnyerte adogatását, majd 6:2, 5:2 után két bréklabdához jutott, a két esély között hárított egy meccslabdát. Timi keményen küzdött, ennek pedig meg is lett az eredménye. Másodszor is mérkőzéslabdát harcolt ki, ekkor a tajvani játékos rontott, így befejeződött a találkozó!

 

Timi következő ellenfele Csang Su-aj (kínai, WTA-45.) lesz.

 

Az 1989. január 24.-én született kínai játékos pályafutása legjobbjaként 23. (2016. november 14.) volt. Karrierje során 2 WTA Tour-, 2 WTA125-ös – és 20 ITF-versenyt nyert. Legjobb Grand Slam-eredményeként 2016-ban negyeddöntős volt az Australian Openen.

 

A két játékos eddig háromszor találkozott: Csang 2-1-re vezet.