Nehéz kezdés után győzelem egyesben

Nehéz kezdés után győzelem egyesben

2016-08-01 – A 6. helyen kiemelt magyar játékos elveszítette az első szettet Florianopolisban, majd magabiztosan fordított.

 

BRASIL TENNIS CUP (250 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea (6.)-Nadia Podoroska (argentin) 6:7 (3-7), 6:3, 6:2

 

„Nagyon kemény meccs volt. Az első szettben „hagytam” jól játszani az ellenfelemet, aki magához képest nagyszerűen is teniszezett. Gondoltam, hogy ezt a szintet nem tudja majd végig tartani. Próbáltam tartani a lépést, küzdöttem, ahogyan csak tudtam. Ennek meg is lett az eredménye. Várható volt, hogy nem fogok nagyon jól játszani, de rosszul sem játszottam. A legfontosabb a győzelem, hiszen így lehet továbblépni a következő meccsre. Egyébként rettenetesen meleg és párás volt az idő, biztos, hogy kiizzadtam a hosszú repülőutat. Most egy bicaj, aztán jégfürdő és ebéd. Aztán megyek párosozni Rékával, nem lesz könnyű meccsünk” – nyilatkozta Timi.

 

A mérkőzés 2 óra 9 percig tartott.

 

Az elmúlt napok bonyodalmai – Timi hosszadalmas úton, Budapesten keresztül jutott el Montrealból Rión át Florianopolisba … – után nem sikerült jól a kezdés a Brasil Tennis Cup első fordulójában. A selejtezőből érkezett Podoroska a 62 perces első szett elején bréklabdához jutott, majd 1:1 után el is nyerte ellenfele adogatását. Timi nagy csata után azonnal egyenlített (2:2), majd 6:6-ig mindkét játékos simán nyerte a szerváját.

 

A rövidítésben az argentin tinédzser sokkal pontosabb volt, magabiztosan nyert.

 

A 34 perces második szett 2:2-ig alakult szorosan. Timi ezután 40-re, majd 15-re brékelt, elhúzott 5:2-re. De Podoroska ekkor sem adta fel…Az argentin játékos 40-re nyerte el ellenfele adogatását, majd szervált az 5:4-ért. De szerencsére Timi azonnal reagált és 0-ra brékelt.

 

A döntő játszma már simábban alakult. Timi 2:1 után kihasználta harmadik bréklabdáját, 40-re nyerte el ellenfele adogatását. Aztán szépen tartotta adogatásait, esélyt sem adott már Podoroskának. A végén pedig 5:2 után Timi második meccslabdáját használta ki.

 

Timi következő ellenfele Alize Lim lesz. A 26 éves francia játékos 201. helyen áll a világranglistán, pályafutása legjobbjaként 135. (2014. május 26.) volt. Eddig 3 ITF-versenyt nyert egyesben. Idei legjobb eredményeként döntős volt Campinasban (Brazília, 25 000 dollár, salak).