Nagyszombat: nagy csata után vereség egyesben

Nagyszombat: nagy csata után vereség egyesben

2019-05-16 – Mindkét szettben egy brék döntött a korábbi top30-as Laura Siegemund javára.

EMPIRE SLOVAK OPEN 2019 (100 000 DOLLÁR, SALAK), EGYES, 2. FORDULÓ
Laura Siegemund (német)-Babos Tímea 7:5, 6:4

 

A mérkőzés 1 óra 55 percig tartott Nagyszombatban.

 

Az 57 perces első játszma nagy csatát hozott, amelyben minimális különbség döntött Siegemund javára.

 

A német játékos a negyedik gémben 30-40 után összesen négy fogadóelőnyt hárított, ez később fontosnak bizonyult. Siegemund ugyanis a kilencedik játékban 40-0-ra húzott el fogadóként, majd két adogatóelőny után elnyerte ellenfele szerváját.

 

Timi azonnal válaszolt, 30-ra brékelt, de sajnos a következő gémben csak egy labdamenetet nyert az adogatása mögött. Ezután Siegemund 15-re szerválta ki a nyitó felvonást.

 

A második szett elején mindkét játékos tartotta a szerváját, de sajnos csak 2:2-ig. Ekkor Timi két bréklabdát hárított, de végül nagy csatában elveszítette az adogatását.

 

Siegemund ezután simán hozta a saját játékát (4:2), majd fogadóként 30-0-ra is vezetett. Timi feljött 30-30-ra, de végül nem tudta megvédeni a szerváját. A következő gémben a magyar játékos húzott el 30-0-ra, majd 40-15-re. Timi kihasználta a második bréklabdát (3:5), majd meccslabdát hárított a következő gémben 30-40 után. Adogatóelőnyt követően újra volt labdája a negyeddöntőhöz a német játékosnak, de ezt is hárította az ellenfele. Timi végül hozta a szerváját!

 

Siegemund a következő játékban 40-0-ra vezetett, végül a negyedik meccslabdát használta ki.