Nagyon kevés hiányzott a szenzációhoz

Nagyon kevés hiányzott a szenzációhoz

2015-06-17 – Timi a döntő játszmában brékelőnyben volt, de végül három szettben vereséget szenvedett a világranglistán 9. Carla Suarez Navarrótól a birminghami WTA-verseny második fordulójában.

A mérkőzés 1 óra 56 percig tartott. A 22 éves magyar játékos a versenyprogram szerint szerdán még párosban is pályára lépett Kristina Mladenovic oldalán, mérkőzésük az első szettben 3:1-es vezetésnél eső miatt félbeszakadt. Folytatás csütörtökön.

 

AEGON CLASSIC (731 000 DOLLÁR, FŰ), EGYES, 2. FORDULÓ
Carla Suarez Navarro (spanyol, 3.)-Babos Tímea 6:2, 3:6, 6:4

 

„Hát nem vagyok top hangulatban…Úgy érzem, meglehetett volna a meccs, de ma sajnos így alakult…Az előző birminghami meccseimen én fordítottam, most pedig az ellenfelem. Mégiscsak egy top10-essel játszottam. Tavaly még 6:2, 6:2-re kaptam ki tőle. Most jóval szorosabb volt. Az eső sem jött jókor, azt gondolom. De még az eső után is jól játszottam. Kár érte…” – nyilatkozta Timi.

 

A sokkal esélyesebb spanyol játékos a 29 perces első szett nyitó gémjében 15-re brékelt, de utána már sokkal nehezebb dolga volt. Suarez Navarro ugyan ezt a játszmát még egy brékkel nyerte, de szinte valamennyi játékban nagyot kellett küzdenie. A 3. helyen kiemelt spanyol klasszis 5:2 után adogatóként csak a 4. szettlabdáját tudta kihasználni.

 

A folytatásban pedig Timi még jobb teljesítményt nyújtott. A 39 perces második játszma elején, 1:0 után 40-re brékelt, majd előnyét meg is őrizte. Suarez Navarro is küzdött, de ebben a „felvonásban” bréklabdához sem jutott.

 

A végén, 5:3 után Timi második játszmalabdáját használta ki,ásszal zárta le a szettet!

 

A döntő játszma elején, 1:1 után a magyar játékos bréklabdához jutott, amikor eleredt az eső. A háromnegyed órás kényszerszünet után Suarez Navarro megmentette adogatását, de pár perccel később már nem tudta ugyanezt megtenni. Az ötödik gémben a spanyol játékos 40-15-re is vezetett, de Timi végül 40-re brékelt, majd 15-re hozta saját szerváját.

 

Sajnos Suarez Navarro a nyolcadik gémben kihasználta harmadik bréklabdáját, pedig Timinek volt labdája az 5:3-hoz. A spanyol játékos 4:4 után 0-ra hozta szerváját, majd fogadóként hárította Timi két gémlabdáját. A végén pedig Suarez Navarro kihasználta meccslabdáját és bejutott a 3. fordulóba.