Nagy csatában nyert Görges

Nagy csatában nyert Görges

Timea+Babos+Rogers+Cup+Montreal+Day+1+1Fr0X-nfsAwl

2018-08-06 – (Fotó: Minas Panagiotakis/Getty Images North America) A harmadik szettben egy brék döntött a világranglistán 10. német játékos javára.

 

ROGERS CUP (2 820 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Julia Görges (német, 10.)-Babos Tímea 3:6, 7:6 (7-3), 6:4

 

A mérkőzés 2 óra 22 percig tartott Montrealban.

 

„Azt gondolom, hogy régen játszottam ilyen jó meccset és ennyire jól! Nyilván ez boldoggá tesz, de azt is egyértelmű, sajnálom, hogy nem sikerült a győzelem. Hiszen top10-es játékosról beszélünk, az egyik legnehezebb ellenfelet kaptam a táblán. Az első nyolc kiemelt ugyanis nem lép pályára az első körben, Görges pedig a 10. kiemelt. Nagyon nehéz mérkőzés volt: ott voltak a lehetőségek, de úgy érzem, ezeket most nem én rontottam el, hanem az ellenfelem játszott nagyszerűen. Rettentően jól szervált, a statisztikák alapján ő a világ legjobb adogatója. Rengeteg ászt üt és nagyon sok pontot szerez az első szervák után. A fontos helyzetekben is mindig jól játszott! De örülök, mert nagyot küzdöttem, én is jól játszottam, jó volt a Centeren teniszezni.Sajnálom, hogy nem sikerült. De ilyen a sorsolás, ilyen a tenisz” – nyilatkozta Timi.

 

Timi nagyon közel járt ahhoz, hogy újra top10-es játékost győzzön le. Két szetten keresztül még bréklabdához sem jutott Görges, aki végül hatalmas csatában jutott a második fordulóba.

 

A 33 perces első játszmában a világranglistán 38. magyar játékos 2:1 után 30-ra nyerte el ellenfele adogatását, majd ezt az előnyt magabiztosan meg is őrizte. Timi 0-ra, majd 15-re hozta a szerváját, majd a kilencedik gémben 40-re őrizte meg saját gémjét.

 

A 60 perces második felvonás sokkal szorosabban alakult, sajnos Timi ekkor nem tudott élni fogadóesélyeivel. Görges 2:2 után 0-40-ről mentette meg a szerváját, majd a hetedik játékban összesen négy bréklabdát hárított 15-40-et követően. Végül tie-break döntött a szett sorsáról.

 

A világranglistán 10. német játékos kétszer nyerte el ellenfele szerváját a rövidítésben, miközben hibátlanul adogatott.

 

A döntő szettben Görges 1:1 után 15-re nyerte el ellenfele szerváját, majd az ötödik gémben újabb bréklabdához jutott. Timi megőrizte a saját játékát, de sajnos hiába jutott két bréklabdáig a következő gémben, mégis 2:4 lett az állás. Ezután már egyik játékos sem jutott igazi esélyhez fogadóként, így Görges került a következő fordulóba.