Most Kiki nyerte a párostársak rangadóját

Most Kiki nyerte a párostársak rangadóját

2015-06-09 – A 7. helyen kiemelt Mladenovic három játszmában nyert Timi ellen az 1. fordulóban az s’Hertogenboschban zajló füves pályás versenyen.

A mérkőzés 2 óra 4 percig tartott.

 

TOPSHELF OPEN (250 000 DOLLÁR, FŰ), EGYES, 1. FORDULÓ
Kristina Mladenovic (francia, 7.)-Babos Tímea 7:6 (7-4), 4:6, 6:2

 

„A szervámon ment el a meccs…Nem lehet úgy szerválni, hogy az egyik gémben csak jó első, a következőben pedig semmi…Szerintem alapról jobb voltam, a ritörnök is egész jók voltak. Nem is nyestem tenyóból. Kiki viszont jól szervált. Sajnálom ezt a mérkőzést!” – nyilatkozta Timi.

 

Nagy csatát, fordulatos mérkőzést hozott a párostársak rangadója.

 

A 48 perces első szettben Mladenovic 1:0 után két bréklabdához jutott, de ekkor még nem élt az esélyekkel. Sajnos a negyedik gémben már elnyerte ellenfele szerváját (3:1), de Timi a hetedik gémben visszabrékelt.

 

A rövidítésben Mladenovic két minibrékkel elhúzott 3-0-ra, de Timi ezután sorozatban négy labdamenetet nyert. A hajrában aztán a francia játékos volt a jobb, 7-4-re nyerte a tie-breaket.

 

A 38 perces második szett elején Timi gyorsan brékelte párostársát, de előnyét azonnal el is veszítette a következő gémben (2:0, majd 2:1..). Az ötödik gémben a magyar játékos bréklabdát hárított, majd a kilencedik játékban is.

 

Aztán 5:4 után Timi szettlabdákhoz jutott! Az első esélyt még hárította Mladenovic, de a második lehetőséget már kihasználta Timi!!!

 

Sajnos a döntő szett első fele valóban eldöntött mindent…Mladenovic kétszer elnyerte Timi adogatását, 1:0-nál pedig 15-40-ről hozta saját adogatását. Ezután már nem történt újabb fordulat, a végén a francia játékos 30-ra szerválta ki a mérkőzést.