Miami 2014: vereség egyesben a selejtezőben

Miami 2014: vereség egyesben a selejtezőben

2014-03-17 – A világranglista 108. helyén álló Babos Tímea két játszmás mérkőzésen vereséget szenvedett a thaiföldi Luksika Kumkhumtól (120.) a selejtező első fordulójában a Sony Openen.

A találkozó 1 óra 16 percig tartott.

 

SONY OPEN TENNIS (5 427 105 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Luksika Kumkhum (thaiföldi)-Babos Tímea (24.) 6:2, 6:4

 

 

A 20 éves magyar játékos rosszul kezdte a 35 perces első szettet, azonnal elveszítette, 30-ra az adogatását. Kortársa ezután őrizte előnyét, majd 3:2-nél bréklabdát hárított. Sajnos ez döntőnek bizonyult, mert a következő gémben Timi nagy csata, két bréklabda megvédése után újra elveszítette szerváját. Ezután Kumkhum 0-ra hozta adogatását, így a szettet is.

 

A második játszma elején Timi végre brékelte ellenfelét, de 2:0 után nem tudta hozni szerváját. A szintén 20 éves thaiföldi nagy csata után, 40-re brékelt, majd 3:3 után ugyanígy tette.

 

Kumkhum ezt követően már nem is engedte ki kezéből az előnyt, 5:3-ra elhúzott…Timi ekkor még szépített 5:4-re, de az utolsó játékban esélye sem volt. Luksika Kumkhum semmire szerválta ki a mérkőzést…

 

A magyar játékos párosban Jelena Jankovics oldalán szerepel, a sorsolást kedden tartják.