Magabiztos kezdés párosban

Magabiztos kezdés párosban

2016-06-21 – Timi és Svedova mindössze három játékot veszített Eastbourne-ben az idén már három tornagyőzelmet ünneplő spanyolok ellen.

 

AEGON INTERNATIONAL (776 878 DOLLÁR, FŰ), PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 4.)-Anabel Medina Garrigues, Arantxa Parra Santonja (spanyol) 6:1, 6:2

 

„Nagy pillanat volt ez a mai páros, hiszen nagyon hosszú idő után játszottam ismét tenyeres oldalon. Egyszer, legutóbb 2014-ben, Kuala Lumpurban játszottam ezen az oldalon. Azóta nem. Örülök annak, hogy így is jól működött a játékunk. Sőt, úgy érzem, így még jobbak tudunk lenni. Továbbra is nagyon-nagyon szeretek Szlavával játszani! Most ő is átállt arra az oldalra, amelyen Grand Slam-versenyeket nyert. Ez nagyon pozitív és jó. Összességében egy nagyon hosszú nap volt, sok pozitívummal, mosollyal és örömmel. De sok bánat és könnycsepp is akadt. De ilyen a sport, ezért is szép a sport. Menni kell tovább és csinálni” – nyilatkozta Timi.

 

A mérkőzés 52 percig tartott.

 

A rutinos spanyol kettős idén már három WTA-versenyt nyert, de Eastbourne-ben esélyük sem volt a továbbjutásra. Timi és Svedova ugyanis nagyon jól adogatott és fogadott, mindkét szettben.

 

A 24 perces első játszmában a spanyol duó szerezte meg a vezetést, de utána „beindult” a magyar-kazah páros. Timi és Svedova nagyszerűen szervált, és háromszor nyerte el ellenfele adogatását. Sorrendben: 40-re, 15-re, végül 30-ra brékelt a 4. helyen kiemelt kettős.

 

A második szett sem volt sokkal szorosabb. Timi és Svedova gyorsan elhúzott 3:0-ra, majd négy bréklabdához jutott. Ezt ugyan nem sikerült kihasználni, de 4:1 után már jött az újabb brék.

 

A spanyol duó 5:1 után fogadóként három meccslabdát hárított, meglepetésre el is nyerte ellenfele szerváját. De ennél többre nem futotta. Timi és Svedova a következő gémben fogadóként nem veszített labdamenetet, simán befejezte a meccset.

 

A magyar-kazah duó ellenfele a negyeddöntőben a Hszü Ji-fan, Cseng Szaj-szaj (kínai) páros lesz.

 

Hszü 18. helyen áll a világranglistán, ez karrierje eddigi legjobbja. Eddig 3 WTA- és 22 ITF-versenyt nyert párosban. Idén döntős volt Sencsenben (Kína, 500 000 dollár, kemény pálya, társ: Cseng Szaj-szaj), majd az Australian Openen a legjobb négyig jutott. Nem sokkal később szintén elődöntős volt Kuala Lumpurban (Malajzia, 250 000 dollár, kemény pálya, társ: Zarina Dijasz). Hszü és Cseng a legjobb nyolcig jutott a Roland Garroson.

 

Cseng 16., most áll a legjobb helyen párosban, karrierje során. Eddig 3 WTA- és 10 ITF-versenyt nyert ebben a műfajban. Három évvel ezelőtt Varvara Lepchenko oldalán volt elődöntős az Australian Openen.

 

Kedden nyilvánosságra hozták a kiemeltek névsorát Wimbledonban, a szezon harmadik Grand Slam-versenyére. Timi és Jaroszlava Svedova az 5. helyre került a női párosok mezőnyében.

 

WIMBLEDON 2016: KIEMELTEK NÉVSORA – NŐI PÁROS
1. Martina HINGIS, Sania MIRZA svájci, indiai
2. Caroline GARCIA, Kristina MLADENOVIC francia
3. CSAN Hao-Csing, CSAN Jung-Jan tajvani
4. Jekatyerina MAKAROVA, Jelena VESNYINA orosz
5. BABOS TÍMEA, Jaroszlava SVEDOVA magyar, kazah
6. Andrea HLAVACKOVA, Lucie HRADECKA cseh
7. Bethanie MATTEK-SANDS, Lucie SAFAROVA cseh
8. Julia GÖRGES, Karolina PLISKOVA cseh
9. HSZÜ Ji-fan, CSENG Szaj-szaj kínai
10. Raquel ATAWO, Abigail SPEARS amerikai
11. Andreja KLEPAC, Katarina SREBOTNIK szlovén
12. Margarita GASZPARJAN, Monica NICULESCU román
13. Vania KING, Alla KUDRJAVCEVA amerikai, orosz
14. Anabel MEDINA GARRIGUES, Arantxa PARRA SANTONJA spanyol
15. Sara ERRANI, Okszana KALASNYIKOVA olasz, grúz
16. Kiki BERTENS, Johanna LARSSON holland, svéd