Könnyű győzelem az ukrajnai nyitányon

Könnyű győzelem az ukrajnai nyitányon

2013-07-29 – Timi nagyon sima mérkőzésen, 1 óra 3 perc alatt nyert hétfőn a szabadkártyás Ganna Poznihirenko ellen a 75 000 dolláros Viccourt Cup 1. fordulójában.

Kedden délután kiderült, a világranglista 103. helyén álló magyar játékos következő ellenfele a lengyel Paula Kania (210.) lesz Doneckben.

 

VICCOURT CUP (75 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 1. FORDULÓ
Babos Tímea (3.)-Ganna Poznihirenko (ukrán) 6:3, 6:2

 

Timi a kemény pályás felkészülés részének tekinti a donecki versenyt, így az előző napokban is kimerítő edzéseken vett részt Ukrajnában, előtte pedig Magyarországon. Persze az 1. forduló mérkőzését így is simán nyernie kellett, egy-két kisebb megingástól eltekintve ez sikerült is.

 

A nyitó szett elején a 20 éves magyar játékos 1:0 után brékelte 19 éves ellenfelét (539. a világranglistán), majd váratlanul elveszítette saját szerváját. Timi azonban rögtön ismét brékelőnybe került, ezt pedig már meg is őrizte.

 

A második játszmában Timi 1:1 után brékelt először, majd jött egy újabb kisebb megingás. Szerencsére 0-40-ről is megnyerte adogatását (3:1), majd 4:2 után újra megtörte az ukrán teniszezőt. Az utolsó gémben Timi 15-30-ról hozta a mérkőzést lezáró szervajátékot.

 

Paula Kaniáról nincs jó emléke Timinek. A világranglista 210. helyén álló lengyel ugyanis a Roland Garros selejtezőjének második körében 6:2, 7:6-ra legyőzte a magyar teniszezőt. A 20 éves lengyel aztán a kvali 3. körében 6:1, 6:2-re kapott ki a kolumbiai Mariana Duque-Marinótól. A párizsi Grand Slam-torna óta Kania negyeddöntős volt Mariborban (25 000 dollár), Padovában (25 000 dollár) és Zlinben (25 000 dollár), majd kiesett a selejtező első körében Wimbledonban. Utána megnyerte a toruni versenyt (25 000 dollár), utána viszont Olomoucban (100 000 dollár) és Asztanában (100 000 dollár) is az első fordulóban búcsúzott.  Most Doneckben a nyitó felvonásban 1:4-re állt a belga An-Sophie Mestach-hal szemben, végül 6:4, 6:4-re nyert.