Kemény felkészülés a Hungarian GP-re

Kemény felkészülés a Hungarian GP-re

2013-07-02 – A wimbledoni Grand Slam-versenyt követően néhány napig szülővárosában pihent Timi, de azért Sopronban is készült az előtte álló feladatokra.

Hétfőn érkezett vissza Budapestre, ahol jövő héten egyesben és párosban szerepel a 235 000 dolláros WTA-tornán.

 

„Sopronban futottam, kondiztam, de azért a tenisz is szerepelt a programomban. Tegnap jöttünk vissza Budapestre, itt kemény edzésekkel készülök” – mondta a 20 éves játékos.

 

Timi az angliai versenyeket is élvezte, igaz füvön nem termett számára babér. A magyar fővárosban viszont már salakon játszik majd. Tavaly az első fordulóban búcsúzott a Római-parton a tajvani Hszie Szu-vejjel szemben, párosban pedig nem lépett pályára.

 

„Napi két teniszedzéssel készülök a hazai versenyre. Az alapozásszerű edzéseken talán az a leghangsúlyosabb, hogy bátran üssem mindig a labdát. De minden területre kitérünk a gyakorlások során, élvezem, hogy jókat lehet csúszni a salakon. Szerdán délután pedig kipróbálom a Római Teniszakadémián a centerpályát, ott lesz az edzésem”

 

Sokáig úgy tűnt, Timi párostársa Marosi Katalin lesz, de a rendkívül rutinos teniszező kedd reggel lemondta a közös szereplést egy meghívásos csapatverseny okán.

 

Timi több játékost megkeresett, végül eldőlt, Alicja Rosolska lesz a társa Budapesten. A 27 éves lengyel teniszező 45. párosban a világranglistán. Rosolska idén negyeddöntős volt a szezon elején Párizsban (társ: Kveta Peschke), majd néhány héttel később Kuala Lumpurban (társ: Marta Domachowska). Rosolska nemrég elődöntős volt Katowicében (társ: Domachowska) és Brüsszelben (társ: Olga Govorcova), majd a Roland Garroson a harmadik körig jutott Okszana Kalasnyikovával.

 

Rosolska karrierje legjobbjaként 2011. október 10-én a 38. volt párosban a világranglistán. Tizenkét WTA-versenyen játszott döntőt: 2008-ban a chilei Vina del Marban (társ: Liga Dekmeijere), 2009-ben Marbellán (társ: Klaudia Jans) és 2011-ben Budapesten (társ: Anabel Medina Garrigues) nyert.