Javul a helyzet

2021-08-03 – Még bizonytalan, hogy Timi mikor térhet vissza a pályára.

A molcsapat.hu interjúja:

 

Balszerencsés időszakot él meg Babos Timi, de bízik benne, hogy a kényszerszünetben a teste és a lelke is kipihenheti magát egy kicsit.

Timi nem tagadja, nem a legjobb napokat éli mostanában. Nincs ezen mit csodálkozni, talán nincs is szörnyűbb érzés, mint hogy a tokiói olimpia helyett – ahol három számban is érdekelt lehetett volna – otthon ül, és próbálja türelmesen kivárni a gyógyulását.

 

Természetesen nagyon szomorú vagyok, hogy nem lehettem ott Tokióban, csupán az vigasztal, hogy voltam már két olimpián. Viszont így tudom azt is, mit hagyok ki, úgyhogy ez is olyan kétélű dolog. Nem tagadom, vannak napok, amikor sírok és folyamatosan azon pörög az agyam, hogyan tudnék mihamarabb rendbe jönni”– mondta Timi a MOL Csapatnak.

 

Timi Wimbledonból már sérüléssel jött haza, majd az achillese okozott olyan súlyos gondokat, hogy vissza kellett lépnie a tokiói játékoktól. A 28 éves játékos elmondta, a kezelések folyamatosan zajlanak, de a visszatérés időpontja még nem látszik.

 

“Egyelőre a hagyományos technikákat próbálom ki. Az Achillesem sokkal jobb, mint pár hete, a csípőmre pedig felkerestem több specialistát, folyik a kezelés.”A tenisz és a futás egyelőre nem opció sajnos, de szerencsére van más, amit tudok teljes intenzitással végezni. A következő mérkőzésem időpontja így több tényezőtől is függ.

 

Természetesen Timit is a visszatérés foglalkoztatja leginkább, de azt is tudja, hogy egy ilyen peches évben nem szabad kísérteni a sorsot egy túl korai visszatéréssel.

 

“Nem mondhatom, hogy Fortuna a kegyeibe fogadott idén, pedig jól indult az év. Egyelőre a sérülésemmel foglalkozom, amíg nem tudok teniszezni és érdemi edzés munkát végezni a pályán, addig kár ezen gondolkodni.”

Timi természetesen követi a tokiói eseményeket, és egyáltalán nem csak a teniszmeccseket nézi.

 

“Vannak sportolók, akiknek hosszú évek óta drukkolok és őszintén örülök a sikereiknek. Cseh Laci utolsó úszását megkönnyeztem, Hosszú Katkának többször írtam, ahogy Szilágyi Áronnak is azonnal gratuláltam. Követem a magyar sportolók eredményeit és természetesen velük dobban a szívem a páston, a medencében, a pályán, a vízen, bárhol.”

 

A kényszerszünet alatt van ideje gondolkodni, és abban bízik, hogy a lelkének is jót tesz a pihenő. Timi soha nem volt sérülékeny, 28 évesen pedig talán tényleg nem árt fújni egyet.

 

“Az utóbbi hetekben, főleg a Covid megbetegedésem óta, nem igazán éreztem a meccsjátékot, holott az edzéseken jól ment. Ezért is keseredtem el, hiszen tudom, hogy tudok teniszezni, edzésen meg tudom csinálni, több jó játékossal partiban voltam, sőt meg is vertem edzőmeccsen.”Nem is tudom, talán ez a pihenő jót tesz a lelkemnek, talán a testemnek is kell, hiszen tucat éve profiskodom, és a sérülések eddig elkerültek. Tettem is érte nyilván, kisebb gondok mindig akadtak, de az élsportban ez normális, azt hiszem. Igyekszem a kényszerpihenőt a javamra fordítani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj a szívem a versenyek nézése közben” – mondta Timi.