Itt a hatodik! Timi és Krajicek nyert Szucsouban!!!

Itt a hatodik! Timi és Krajicek nyert Szucsouban!!!

2013-08-10 – Timi és Michaella Krajicek nagyon simán nyert a párosdöntőben a 125 000 dollár összdíjazású szucsoui WTA-tornán!

A finálé 66 percig tartott. A 20 éves magyar játékos korábban egyszer egyesben (2012: Monterrey), négyszer pedig párosban (2012: Birmingham, 2013: Bogotá, Monterrey, Marrákes) maradt veretlen.

 

CAOXIJIU SUZHOU LADIES OPEN (125 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), PÁROS, DÖNTŐ
Babos Tímea, Michaella Krajicek (magyar, holland)- Han Hszin-jun, Hozumi Eri (kínai, japán) 6:2, 6:2

 

„Természetesen nagyon örülök a győzelemnek! Nagyon nehéz héten vagyok túl, de boldog vagyok a jó játék miatt. Sajnálom, hogy az egyéni nem sikerült még jobban, de a páros kicsit kárpótol. Köszi az egész heti drukkolást:)” – nyilatkozta Timi.

 

A kínai, japán kettős a pénteki elődöntőben mindössze 3 gémet veszített a verseny 1. kiemeltje ellen, míg Timi és holland társa a korábbi találkozókon játszmát sem veszített.

 

A szombati finálé aztán nélkülözte a nagy izgalmakat! Timi és Michaella Krajicek olyannyira uralta a mérkőzést, hogy az ellenfél 66 perc alatt még bréklabdáig sem jutott el. Pedig fogadóként már a 40-40 is ezt jelentette volna.

 

A magyar-holland páros a 33 perces első szettben először 1:1 után, majd 4:2-nél vette el az ázsiaiak adogatását. A nyolcadik gémben pedig Krajicek simán kiszerválta a játszmát.

 

A második szettben Timi és társa már az első játék után brékelőnybe került! Az ellenfél ugyan mindent megpróbált, de esélye sem volt az egyenlítésre. Az ötödik gémben jött az újabb brék, ez végképp eldöntött mindent.

 

Az utolsó játékban sem kellett izgulni, Timi és Michaella Krajicek teljesen megérdemelten hódította el a trófeát, hiszen a verseny alatt egyszer sem veszített játszmát!!!

 

NIKOLA ANDJELICS ÉRTÉKELÉSE
„Nagyon boldog vagyok, hogy Timi tornagyőzelemmel zárt! Ő és Michaella uralta ezt a versenyt, a döntő sem jelentett kivételt. Mindketten nagyszerűen adogatnak és röptéznek, nagyszerűen használták erősségeiket. Nagyon örülök Timi teljesítményének, mert azokat az ütéseket is magabiztosan használta, amelyek eddig nem számítottak az erősségeinek. Ez nagy előrelépést jelent a US Open előtt. Összességében elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit az elmúlt hétben nyújtott Timi! Nagyon keményen játszott, mérkőzésről-mérkőzésre javult. Az utazás előtt kitűzött taktikai és technikai célokat megvalósította. Ez nagyon fontos volt számomra. Beszélhetnénk most az elszalasztott egyéni eredményről, de az időjárási körülményeket (rendkívüli forróság és páratartalom) is figyelembe véve elégedett lehetek az eredménnyel. Ha a jövőben is ilyen keményen dolgozik, akkor majd egyesben is jönnek a címek, efelől nincsenek kétségeim. Úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a kazanyi versenyt, hogy néhány nappal többet készülhessünk hazai környezetben. Utána azért utazunk majd New Yorkba, hogy jó eredményt érjünk el. Hiszek abban, hogy a következő tíz napban Timi még tovább javul, friss lesz és készen áll arra, hogy azon a szinten játsszon, amit megkövetel egy Grand Slam-verseny” – számolt be az elmúlt két hét tapasztalatairól Timi szerb edzője.