Hatalmas csata után Timi főtáblás egyesben!

Hatalmas csata után Timi főtáblás egyesben!

2015-08-16 – Sikerült!!! Timi hatalmas csatában, két szettben nyert Aliakszandra Szasznovics ellen a selejtező második fordulójában.

WESTERN & SOUTHERN OPEN (2 701 240 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Babos Tímea-Aliakszandra Szasznovics (fehérorosz) 7:6 (7-2), 6:4

A mérkőzés 1 óra 58 percig tartott. Timi ellenfele a főtáblán a világranglista 18. helyén álló Samantha Stosur lesz.

 

„Nagyon nehéz meccs volt! Nem éreztem, hogy a tegnapi nehéz és hosszú meccs benne maradt volna az ellenfelemben. Nagyon jól ritörnözött. A szervája azonban nem volt igazán hatékony, könnyen meg tudtam támadni. Ezért volt ennyi brék is a mérkőzésen. Kemény meccs volt, sokat kellett küzdeni. Ma nem ment olyan jól a játék, mint tegnap…De most is küzdöttem, nagyon akartam a győzelmet. Ez sokat segített. A tie-break volt az egyetlen szakasza a mérkőzésnek, amikor igazán jól játszottam nem is volt esélye az ellenfelemnek. A második szett elején újra brékeltem, de egy hosszú, rosszul sikerült szervagém után elveszítettem az adogatásomat. Ezután az ellenfelemnél volt a lelki előny. Azonban 4:4-nél egy jó, stabil gémmel sikerült újra brékelnem. Utána, 5:4-nél talán a meccs legjobb szervagémjét játszottam, három ásszal! Nagyon meleg volt, mindenki szenvedett. De végig küzdöttem, akartam. Örülök a győzelemnek!” – nyilatkozta Timi.

 

A két játékos tavaly Poitiers-ben is hatalmas csatát vívott, akkor Timi három szettben győzött Szasznovics ellen. Most két játszma után dőlt el a továbbjutás, szerencsére most is a magyar játékos diadalmaskodott.

 

Timi az első, 65 perces szettben kétszer is brékelőnybe került, de 2:0 és 3:1 után is azonnal elveszítette az adogatását. Szerencsére 3:3 után a magyar játékos 0-30-ról is hozta a szerváját, ez pedig fontos pillanat volt.

 

A játszma második felében ugyanis a fogadóknak már nem igazán volt esélye. Így jöhetett a tie-break. A rövidítés szerencsére Timi fölényét hozta! A 22 éves magyar játékos 1-0 után fogadóként két pontot szerzett, ez gyakorlatilag mindent el is döntött. Szasznovics ugyan szépített 3-1-re, de utána ismét Timi volt a jobb. Újabb fogadóponttal már 5-2-re vezetett, majd adogatóként le is zárta a szettet.

 

A második játszma is nagyon izgalmasan alakult. Szasznovics a nyitó játékban 15-40 után összesen öt bréklabdát hárított. Timi 1:1 után végül brékelt, de a fehérorosz játékos fordított 3:2-re.

 

Szerencsére a folytatásban Timi ismét jobban játszott ellenfelénél! 4:4 után brékelt 30-ra, majd adogatott a főtábláért. A magyar játékos elhúzott 40-15-re, majd 30-ra meg is nyerte a gémet. Így feljutott egyesben is a főtáblára!!!

 

A főtáblán a világranglistán 18. Samantha Stosur lesz Timi ellenfele. Az ausztrál játékos karrierje legjobbjaként 4. (2011. február 21.) volt. Eddig 1 Grand Slam-versenyt (US Open: 2011) nyert, további egy alkalommal volt döntős (Roland Garros: 2010). Egyesben 8 WTA- és 4 ITF-tornán maradt veretlen.

 

A 2015-ös szezonban Stosur megnyerte a strasbourgi (Franciaország, 250 000 dollár, salak) és a Bad Gastein-i (Ausztria, 250 000 dollár, salak) WTA-versenyt. Néhány nappal ezelőtt elődöntős volt Washingtonban (Egyesült Államok, 250 000 dollár, kemény pálya)

 

Cincinnatiben párosban is pályára lép a magyar játékos. Timi és Kristina Mladenovic 2. kiemelt lesz, így erőnyerő az első fordulóban. A tavaly Cincinnatiben döntős magyar-francia kettős a második körben a Roberta Vinci-Karin Knapp (olasz) vagy a Mona Barthel-Jarmila Gajdosova (német, ausztrál) duó ellen szerepel.