Győztes kezdés párosban Vuhanban

Győztes kezdés párosban Vuhanban

2016-09-26 – A 6. helyen kiemelt magyar-kazah kettős a szoros első szett után már jobban adogatott a második játszmában.

 

2016 DONGFENG MOTOR WUHAN OPEN (2 589 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 6.)-Maria Irigoyen, Tatjana Maria (argentin, német) 7:5, 6:3

 

A mérkőzés 1 óra 18 percig tartott.

 

Nehéz első szettet nyert Timi és Svedova. A 45 perces nyitó felvonásban ugyanis csak a legvégén ért igazán előnyt az ellenfél adogatásának elnyerése…A 6. helyen kiemelt magyar-kazah kettős 2:0-ra, majd 4:2-re is vezetett brékelőnnyel, de az ellenfél mindkét alkalommal gyorsan egyenlített (2:2, 4:4).

 

Szerencsére 5:5 után Timi és Svedova újra megnyerte adogatását, majd fogadóként jutott szettlabdához. Egy labdamenet döntött a két páros között: rövidítés vagy már a második játszma következhetett. A fontos pontot végül a magyar-kazah páros nyerte!

 

A második szett már nem hozott ilyen izgalmakat.

 

Timi és Svedova ezúttal is brékelt 1:0 után, ezúttal 15-re nyerte el ellenfele adogatását. A brékelőny azonban ezúttal már végig kitartott! A magyar-kazah páros ugyan 4:1 után két bréklabdát „elszalasztott”, de adogatóként már nem adott igazán esélyt az Irigoyen-Maria duónak.

 

A végén, 5:3 után Timi és Svedova a második meccslabdát nyerte meg.

 

A 6. helyen kiemelt magyar-kazah duó következő ellenfele a Tímea Bacsinszky-Szvetlana Kuznyecova kettős lesz.

 

A 27 éves, svájci színekben játszó Bacsinszky jelenleg nem szerepel párosban a világranglistán, karrierje legjobbjaként 36. (2011. január 31.) volt. Eddig 4 WTA- és 12 ITF-versenyt nyert ebben a műfajban. Idén Gastadban az első fordulóban búcsúzott, míg a riói Olimpián döntős volt Martina Hingis oldalán.

 

A 31 éves Kuznyecova 58. helyen áll a világranglistán, pályafutása legjobbjaként 3. (2004. június 7.) volt. Eddig 16 WTA-tornát nyert női párosban. A 2005-ös (társ: Alicia Molik) és a 2012-es (társ: Vera Zvonarjova) szezonban is veretlen maradt az Australian Openen, további öt (2003: US Open/Martina Navratilova, 2004: Australian Open, Roland Garros, US Open/Jelena Lihovceva, 2005: Wimbledon/Amelie Mauresmo) Grand Slam-versenyen volt döntős. Idén a Roland Garroson játszott elődöntőt Margarita Gaszparjannal.