Gyors búcsú Marseille-ben

Gyors búcsú Marseille-ben

2013-06-05 – Timi már az első fordulóban búcsúzott a 100 000 dolláros marseille-i ITF-versenyen, miután két játszmás mérkőzésen vereséget szenvedett Polona Hercogtól.

A találkozó 1 óra 26 percig tartott.

 

OPEN FEMININ DE MARSEILLE (100 000 DOLLÁR, SALAK), EGYES, 1. FORDULÓ
Polona Hercog (szlovén)-Babos Tímea (7.) 7:6 (8-6), 6:2

 

A szlovén játékos jelenleg csak 131. a világranglistán, de ezt csuklósérülésének „köszönheti”. Bő másfél évvel ezelőtt még 35. volt, vagyis jó játékosnak számít.

 

Sajnos ezt a franciaországi verseny első körében be is bizonyította Hercog. Első adogatójátékát ugyan elveszítette, de utána remekül fogadott, hét bréklabdája volt az első szettben. Kettőt ki is használt a rutinosabb szlovén, így 5:2-re elhúzott.

 

Timi ekkor átvette az irányítást, 5.3-nál brékelt, majd 5:5-re egyenlített. A szett sorsát végül rövidítés döntötte el, amelynek végjátéka gyakorlatilag a találkozót is eldöntötte. A 7. helyen kiemelt magyar teniszező ugyanis 6-4-re vezetett és adogatással következett…Hercog azonban hárított két szettlabdát, majd 7-6-nál kihasználta saját esélyét.

 

Az 59 perces első játszmát sima második szett követte…Hercog azonnal brékelt, majd 3:1-nél újra elnyerte ellenfele adogatását. Ilyen hátrányt pedig már nem tudott ledolgozni Timi.

 

A szlovén játékos hat ászt ütött és négy kettőshibát vétett, míg a magyar teniszező mérlege 0/5 volt. A második szettben Timi nem jutott el bréklabdáig.