Fed Kupa: csütörtöki rajt Szerbia ellen

Fed Kupa: csütörtöki rajt Szerbia ellen

2015-02-04 – Csütörtökön a szerb csapat ellen kezdi meg szereplését a magyar női teniszválogatott a budapesti Syma-csarnokban a Fed Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában.

A hazai együttesben Timi mellett kerettag még Jani Réka, Bondár Anna és Gálfi Dalma.

 

A női válogatottak versenyében a 4 csoportgyőztes játszik majd a Világcsoport II-be jutásért zajló rájátszásba. A budapesti csoportok utolsó helyezettjei pedig majd a bennmaradásért csatáznak majd a szombati helyosztókon.

 

Juhász Gábor szövetségi edző csapata pénteken Ausztriával találkozik. A magyar válogatott csütörtökön és pénteken is 16 órától lép pályára.

 

Tavaly szintén Budapesten szerepelt a piros-fehér-zöld csapat: Romániától 2-1-es vereséget szenvedett, majd 2-1-re legyőzte a lett és a brit együttest. Az 5. helyért rendezett helyosztón Magyarország 2-1-re múlta felül az izraeli csapatot.

 

Babos Tímea 2011-ben mutatkozott be a Fed Kupában, azóta egyesben 8 győzelem és 5 vereség, míg párosban 8/2 a mérlege. Legértékesebb sikerének tavaly örülhetett, amikor az első fordulóban 1:6, 7:5, 6:3-ra nyert Simona Halep ellen. A 2014-es budapesti versenyen egyesben 2 győzelem és 1 vereség, míg párosban 3/1 volt a mérlege.

 

A jelenlegi első számú magyar játékos a várható budapesti ellenfelek közül egyesben találkozott már Alexandra Kruniccsal és Patricia Mayr-Achleitnerrel is. A szerb teniszezőt 2013-ban a budapesti WTA-versenyen 6:3, 6:7, 6:3-ra, majd nem sokkal később a donecki ITF-tornán 7:6, 6:4-re múlta felül. Az osztrák játékost a 2012-es monterreyi WTA-versenyen 6:4, 6:2-re győzte le Babos Tímea.

 

FEDKUPA05

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A 2015-ÖS FED KUPÁRA
NÉV VILÁGRANGLISTA (EGYES) VILÁGRANGLISTA (PÁROS)
Babos Tímea  93.  24.
Bondár Anna  651.  628.
Gálfi Dalma  615.  693.
Jani Réka  290.  216.

 

A szerb válogatott kerete: Alekszandra Krunics (egyes: 78./páros: 98.), Ivana Jorovics (302./1234.), Doroteja Erics (426./ -), Vojiszlava Lukics (395./911.)

 

Az osztrák válogatott kerete: Patricia Mayr-Achleitner (123./158.), Barbara Haas (303./1097.), Julia Grabher (753./ – ), Sandra Klemenschits ( – /140.)