Fed-kupa: csütörtöki kezdés Bosznia ellen

Fed-kupa: csütörtöki kezdés Bosznia ellen

2017-02-07 – A magyar válogatott pénteken a horvát csapattal mérkőzik.

 

Szerdán Tallinnban a helyi teniszcentrumban megkeződnek a csoportmérkőzések a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában.

 

A magyar válogatott a B-csoportba került, két ellenféllel találkozik. Juhász Gábor kapitány keretében Timi, Bukta Ágnes, Gálfi Dalma és Stollár Fanni szerepel. Csütörtökön Bosznia, míg pénteken Horvátország az ellenfél. A trió győztese a C jelű négyes (Nagy-Britannia, Törökország, Lettország és Portugália) legjobbjával mérkőzik majd a feljutásért sorra kerülő osztályozó lehetőségéért. A két csoportutolsó majd az Euro-afrikai zóna I. csoportjában maradásért csatázik.

 

A tallinni verseny helyosztóit szombaton rendezik.

 

A magyar válogatott 2003 óta tagja az Euro-afrikai zóna I. csoportjának.

 

Timi 2011-ben mutatkozott be a Fed-kupában. Egyesben 9 mérkőzésen győzött, 6 alkalommal pedig vereséget szenvedett. Párosban 9/2 a mérlege. A 23 éves játékos legutóbb 2015-ben játszott a magyar válogatottban. Egyesben 2014-ben ünnepelhetette legértékesebb sikerét, amikor Budapesten 1:6, 7:5, 6:3-ra győzött az akkor a világranglista 10. helyén álló Simona Halep ellen.

 

A magyar válogatott mostani keretéből Gálfi Dalma 2015-ben, míg Stollár Fanni 2016-ban mutatkozott be a Fed Kupában. Bukta Ágnes még nem játszott mérkőzést a női válogatottak sorozatában.

 

A magyar csapat 1999-ben és 2013-ban egyformán 3-0-ra, míg 2012-ben 2-1-re nyert Bosznia ellen. Öt évvel ezelőtt az izraeli Eilatban Timi 6:4, 6:2-es vereséget szenvedett Jasmina Tinjictől, míg párosban Jani Rékával 6:1, 6:4-re győzött Jelena Stavinuk és Tinjic ellen. Egy évvel később ismét Eilatban Timi 6:0, 7:6-ra múlta felül Jelena Simicet, majd Marosi Katalin oldalán 7:5, 6:4-re nyert Dea Herdzelas és Anita Husaric ellen.

 

Fed_01

Balról: Juhász Gábor kapitány, Gálfi Dalma, Bukta Ágnes, Timi, Stollár Fanni, Pelva Gábor edző

 

Vágólap-1FED KUPA – EURO-AFRIKAI ZÓNA, I. CSOPORT
A B-CSOPORT CSAPATAI:
Flag_of_Hungary.svg  MAGYARORSZÁG    
JÁTÉKOS VILÁGRANGLISTA (EGYES/PÁROS) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (EGYES) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (PÁROS)
BABOS TÍMEA 32./10. 9 győzelem/6 vereség 9 győzelem/2 vereség
BUKTA ÁGNES 379./264.
GÁLFI DALMA 154./257. 0 győzelem/2 vereség 1 győzelem/2 vereség
STOLLÁR FANNI 281./304. 0 győzelem/1 vereség 1 győzelem/0 vereség
Bosnia Herzegovina  BOSZNIA-HERECEGOVINA    
JÁTÉKOS VILÁGRANGLISTA (EGYES/PÁROS) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (EGYES) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (PÁROS)
NEFISA BERBEROVIC -/-
DEA HERDZELAS 473./462. 3 győzelem/5 vereség 3 győzelem/3 vereség
ANITA HUSARIC -/280. 2 győzelem/10 vereség 2 győzelem/11 vereség
JELENA SIMIC 551./621. 0 győzelem/5 vereség 1 győzelem/3 vereség
CROA0003  HORVÁTORSZÁG    
JÁTÉKOS VILÁGRANGLISTA (EGYES/PÁROS) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (EGYES) MÉRLEG A FED-KUPÁBAN (PÁROS)
LEA BOSKOVIC -/927.
ANA KONJUH 37./361. 8 győzelem/3 vereség 6 győzelem/2 vereség
TENA LUKAS 331./338. 2 győzelem/1 vereség
DONNA VEKIC 84./1066. 7 győzelem/6 vereség 0 győzelem/1 vereség