Elődöntős párosban Timi és Mandy Minella

Elődöntős párosban Timi és Mandy Minella

2013-02-21 – A januárban Hobartban döntős Babos Tímea-Mandy Minella kettős két szettes mérkőzésen legyőzte Ines Ferrer Suarezt és Arantxa Parra Santonját.

A találkozó 1 óra 14 percig tartott. A Babos-Minella kettős ellenfele a legjobb négy között a szerb Jelena Jankovics és Alekszandra Krunics lesz.

 

COPA CLARO COLSANITAS (235 000 DOLLÁR, SALAK), PÁROS, NEGYEDDÖNTŐ
Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 2.)-Ines Ferrer Suarez, Arantxa Parra Santonja 6:3, 7:5

 

„Jó meccsen vagyunk túl Mandyvel! Jól játszottunk együtt, azt hiszem jó teamet alkotunk. Nekem is fontos, hogy minél több meccset játszhassak, hiszen a versenyszituáció mindig más, mint egy edzés. Ráadásul a páros szokott dobni is a játékomon!” – nyilatkozta Timi a mérkőzésről.

 

A Hobartban januárban döntős kettős remekül kezdett a legjobb nyolc között a spanyol Ines Ferrer Suarez (151.)-Arantxa Parra Santonja (65.) duó ellen. Timi és Minella kiválóan adogatott, remekül fogadott, 5:0-ra elhúzott.

 

A spanyol ekkor javultak fel, sorozatban három gémet nyertek. Az egyenlítésre azonban esélye sem volt, Timiék 5:3 után simán hozták a következő gémet, 30 perc alatt a nyitó felvonást.

 

A folytatás már sokkal szorosabban alakult. A második szett elején a spanyolok két bréklabdát hárítottak, utána viszont egyik kettős sem jutott hasonló esélyhez, egészen a 10. játékig. Timi adogatásánál a spanyolok 40-0-ra elhúztak, de a magyar-luxemburgi páros innen is fordított.

 

A következő játékban pedig Timi és Mandy Minella brékelt! Jöhetett a luxemburgi teniszező szervajátéka és ismét 0-40…De a 2. helyen kiemelt kettőst ez sem zavarta meg, fordított és végül bejutott az elődöntőbe!

 

Timi és Minella ellenfele a legjobb négy között Jelena Jankovics és Alekszandra Krunics lesz. A szerb páros a negyeddöntőben 1:6, 6:4, 11-9-re győzte le az argentin Mailen Auroux-t és Maria Irigoyent. Jankovics 159., míg Krunics 320. párosban a világranglistán.

 

Az egyesben négy és fél évvel ezelőtt világelső Jankovics párosban egy WTA-versenyt nyert meg, 2006-ban Na Li oldalán diadalmaskodott Birminghamben. Krunics még csak ITF-tornán nyert párosban.

 

bogota07_520  bogota09_520  bogota08_520  bogota10_520  bogota06_520  bogota05_520  bogota04_520