Drámai meccsen nyert Gavrilova

Drámai meccsen nyert Gavrilova

2017-08-22 – Timi brékelőnyről veszítette el az első játszmát, majd négy szettlabdáról a második felvonást.

 

CONNECTICUT OPEN (776 000 DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), EGYES, 2. FORDULÓ
Daria Gavrilova (ausztrál)-Babos Tímea 7:5, 7:6 (8-6)

 

A mérkőzés 2 óra 13 percig tartott New Havenben.

 

„Nagy meccs volt, kár érte. A körülményeket tekintve ez volt az idei legnehezebb mérkőzésem, elképesztő meleg volt. Azt gondolom, hogy ma már jobban játszottam, de az ellenfelem jó formában van. Nagyot küzdöttünk, Gavrilova is hatalmasat hajtott és én is megtettem, amit tudtam. Sajnos nem sikerült újabb meccset nyernem, de úgy érzem, újra jó úton haladok” – nyilatkozta Timi.

 

Kevés hiányzott egy még hosszabb és szorosabb mérkőzéshez, de sajnos a döntő pillanatokban Gavrilova koncentrált jobban…

 

Az 59 perces első szett első felében még Timi akarata érvényesült, korán brékelőnybe kerülhetett volna. A negyedik gémet 0-40-ről fordította meg Gavrilova, de hamarosan már nem tudta megmenteni adogatását. Timi 3:2 után 30-ra brékelt, majd 0-ra nyerte a szerváját.

 

Sajnos 5:2 után nagyot változott a mérkőzés. Gavrilova egyre pontosabb volt, támadásaival pedig komoly gondokat okozott ellenfelének. Timi többet hibázott, ez pedig döntőnek bizonyult. A világranglistán 26. ausztrál játékos sorozatban öt gémet nyert, kétszer brékelt, 15-re, majd 0-ra…

 

Timi az első szett után hosszasan konzultált Thomas Drouet edzővel, majd hamarosan ez megismétlődött. A második beszélgetés idején Gavrilova már 2:1-re, brékelőnnyel vezetett a második szettben.

 

Az edzői tanácsok segítettek a magyar játékosnak, azonnal brékelt, de sajnos ezután ismét elveszítette a szerváját. Gavrilova ezután magabiztosan haladt a győzelem irányába, 5:3-is vezetett. De Timi nem adta fel, hatalmasat küzdött. Az ausztrál játékos 5:4 után a továbbjutásért adogatott, de 30-15 után nem tudta lezárni a meccset. Timi brékelt, majd jött egy negyedórás játék. Gavrilova ötször jutott bréklabdához, számos nyerőt ütött, de a válaszok is jöttek a másik térfélről. Timi hatalmas szívvel harcolt, végül hozta a szerváját. Az ausztrál játékos ezután hozta a szerváját, jöhetett a tie-break.

 

A rövidítés sokáig simának tűnt, de sajnos Timi csak 6-2-ig maradt pontos és nyugodt…Először kettőshibát vétett, majd 6-3 után Gavrilova simán nyerte két adogatását. A magyar játékos 6-5 után ismét hibázott, majd ellenfele nyerőt ütött. Timi még egyenlíthetett volna, de 7-6-nál röptét rontott. Ezzel pedig befejeződött a meccs…