Búcsú egyesben, negyeddöntő párosban

Búcsú egyesben, negyeddöntő párosban

2013-04-23 – Az 5. helyen kiemelt és címvédő Kiki Bertens (41. a világranglistán) két játszmás találkozón legyőzte Timit a 235 000 dolláros marrákesi verseny első fordulójában.

A mérkőzés 1 óra 27 percig tartott. Párosban viszont a negyeddöntőbe jutott Timi, miután Mandy Minella oldalán három szettes, fordulatokban rendkívül gazdag  találkozón legyőzte Marta Domachowskát és Stéphanie Foretz-Gacont.

 

GRAND PRIX DE SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM (235 000 DOLLÁR, SALAK), EGYES, FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ
Kiki Bertens (holland, 5.)-Babos Tímea 7:5, 6:2
GRAND PRIX DE SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM (235 000 DOLLÁR, SALAK), PÁROS, 1. FORDULÓ
Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 3.)-Marta Domachowska, Stéphanie Foretz-Gacon (lengyel, francia) 3:6, 6:4, 12-10

 

Az 57 perces első játszma nagy részében Timi vezetett, igaz az első játékban három bréklabdát is hárítania kellett. A 19 éves magyar játékos 2.1 után elvette ellenfele adogatását, majd 5:2-re is vezetett. Bertens ekkor két szettlabdát is hárított, ez sajnos megtörte ellenfele lendületét.

 

A selejtezőben három győzelmet arató magyar teniszező ugyanis 5:3-nál nem tudta kiszerválni a játszmát, a holland játékos ugyanis élt ötödik bréklabdájával. Bertens ezután sokkal pontosabb lett, 5:5-nél ismét elnyerte riválisa szerváját, majd 6:5-nél már 40-0-ra vezetett. Timi két szettlabdát még hárított, de többre már nem futotta.

 

A második felvonás elején a magyar tini egyszer még visszajött brékhátrányból, de 1:1 után sorozatban négy gémet veszített. Bertens ekkor már nem adott esélyt az újabb fordulatra, végül első meccslabdáját értékesítette.

 

Timi kedden még párosban is szerepelt Mandy Minella oldalán. A Bogotában tornagyőztes kettős az első szettben kétszer is brékelőnyben volt, de 3:1 után sorozatban öt játékot veszített.

 

A második felvonásban 0:2-ről fordítottak Timiék, de a döntő rövidítésben az elején hátrányba kerültek. A 3. helyen kiemelt magyar luxemburgi kettős azonban fordított, majd 7-8-ról is „visszajött, noha ekkor az ellenfél adogatott kétszer. A végén Timiék ugyan 10-9-nél még nem tudták eldönteni a mérkőzést, de 11-10 után már sikerült megnyerni a mindent eldöntő labdamenetet.

 

Timiék következő ellenfele a cseh Eva Hrdinova (86.) és Karolina Pliskova (102.) lesz.