Balszerencsés vereség Moszkvában

Balszerencsés vereség Moszkvában

Olympic Games 2016 Rio

2016-10-20 – Timi a második szett végétől már sérülten próbált játszani.

 

KREMLIN CUP (823 888 DOLLÁR, FEDETT PÁLYA), EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Szvetlana Kuznyecova (orosz, 1.)-Babos Tímea (9.) 7:5, 6:7 (2-7), 6:2

 

A mérkőzés 2 óra 34 percig tartott.

 

„Sajnos összejött az, ami minden sportoló rémálma…A sérülés…Sajnálom, mert úgy érzem, volt esélyem a győzelemre. Egészségesen még jól is játszottam. Tudom azt is, hogy mikor húzódott meg a lábam: a második szettben 6:5 után. Kár érte. Most az a legfontosabb, hogy regenerálódjak a szingapúri WTA Finals előtt” – nyilatkozta Timi.

 

A mérkőzés 2 óra 34 percig tartott.

 

Közel járt Timi ahhoz, hogy pályafutása során másodszor is nyerjen Top10-es játékos ellen egyesben, de sajnos egy sérülés megakadályozta ebben…

 

A 23 éves magyar játékos mindvégig hősiesen küzdött a világbajnoki szereplésért harcoló, címvédő és 1. helyen kiemelt Kuznyecova ellen. Timi szinte végig remekül adogatott, fogadóként is mindent megtett a sikerért.

 

Az 52 perces első szettben 1:1 után bréklabdát hárított, majd 5:4-re is vezetett. Sajnos Kuznyecova a tizenegyedik gémben elnyerte ellenfele adogatását, majd 30-ra ki is szerválta a szettet.

 

Az 58 perces második játszma elején Timi brékelőnybe került, de Kuznyecova gyorsan egyenlített. Az orosz játékos 4:4 után ismét 40-re nyerte el ellenfele szerváját. De Timi nem adta meg magát! Azonnal brékelt 0-ra, majd két bréklabdáról hozta adogatását. Kuznyecova egyenlített, jöhetett a tie-break.

 

A rövidítésben Timi fantasztikusan összpontosított és játszott, esélyt sem adott! A magyar játékos 5-0-ra is vezetett, majd 6-2 után meg is nyerte a szettet!

 

Sajnos a döntő játszma csak 3:2-ig hozott izgalmakat…Kuznyecova elhúzott 3:0-ra, de Timi visszabrékelt (3:2). Látszott, hogy valami nincs rendben a magyar játékos mozgásával, ezt alátámasztotta, hogy orvosi szünetet kért. Timi néhány perc múlva visszatért, bal combján hatalmas kötés volt. A magyar játékos megpróbált mindent, de a sérülés miatt már nem tudta reális eséllyel felvenni a küzdelmet. Kuznyecova először 40-re, majd 0-ra brékelt, lezárta a negyeddöntőt.