AO Open 2012: sima győzelem az első körben!

AO Open 2012: sima győzelem az első körben!

2012-01-12 – Csak öt perc kellett Timinek, hogy megcsinálja első brékjét élete első felnőtt Australian Openjén.

AUSTRALIAN OPEN (GRAND SLAM-VERSENY), KEMÉNY PÁLYA, EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Babos Tímea-Margalita Csaknasvili (grúz) 6:2, 6:1

 

Timi, aki a 141. helyen rangsorolt a világranglistán, a selejtező első fordulójában a grúz Csaknasvili (180.) ellen játszott és már a harmadik gémben brékelőnyre tett szert, amit ugyan egyből vissza is adott, de két újabb megnyert játék után már 4:2 volt ide.

 

Nem sokkal később már megszületett Timi első Grand Slam szettje is, 6:2, a második játszmában pedig tovább hengerelt, a vége  6:2, 6:1 lett.

 

Timi következő ellenfele a francia Pavlovic lesz, akit Timi tavaly kétszer is megvert, ráadásul mindkétszer kemény pályán.

A szél okozta a legnagyobb gondot Timinek a meccsen.”– kezdte értékelését Csaba. Az edzéslehetőségek ma sem voltak a legjobbak, esett az eső és csak 20 percig tudtunk ütni.

 

A meccsen aztán Timi végig irányított, sok nyerőt ütött és megérdemelten nyert.